Acéllövedék (1987) kritika

Most minden idők egyik legjobb háborús filmjéről, az 1987-es Acéllövedékről, avagy Full Metal Jacket-ről lesz szó. Stanley Kubrick nem semmi rendező, ám némely produkciója erősen megosztotta a közönséget. Csak hogy néhány klasszikus filmjét említsem: 2001: Űrodusszeia, Mechanikus Narancs, Ragyogás, és a most bemutatásra kerülő Acéllövedék is simán odatehető a nagy nevek mellé. Sajnos ez volt Kubrick életének utolsó nagy rendezése, mivel 1999-ben a mester sajnálatos módon meghalt. Viszont filmjei nem kis mértékben járultak hozzá, hogy még sokáig emlékezzünk rá.

Az Acéllövedék tökéletes példa arra, hogy hogyan kell kiváló háborút ellenző filmet csinálni. Leplezetlenül tárja elénk amerika minden mocsokságát, és a Vietnami háború értelmetlenségét, ráadásul óriási pszichológiai töltettel is rendelkezik.

A film valamikor 1967-ben (nem lehet tudni pontosan mikor, de kikövetkeztethető) kezdődik egy amerikai kiképzőtáborban. Hartman őrmester (R. Lee Ermey) kapja azt a feladatot, hogy egy csapat képzetlen puhányt pár hónapon belül szabályos gyilkológéppé fejlesszen. Megkezdődik tehát az újoncok felkészítése a háborúra, s eközben megismerhetjük őket közelebbről is. Hartman őrmester szigorú, de igazságos vezető, így az ő szemében mindenki egyenlő, nem számít a bőrszín, vagy a vallás. Mivel úgy tartja, hogy a képzetlen tengerészgyalogosok nem is számítanak embernek, ezért különféle találó becenevekkel illeti őket. A film három főszereplője Joker közlegény (Matthew Modine), Cowboy közlegény (Arliss Howard) és Pyle közlegény (Vincent D'Onofrio) lesznek. Valódi neveik nem derülnek ki a filmből, ezzel is a személytelenséget fokozva. A film első fele teljes egészében a kiképzésről szól, és Pyle közlegény szerencsétlenkedéseiről. A kissé túlsúlyos Pyle a szakaszának szégyene. Egy fekvőtámaszt sem tud megcsinálni, ráadásul Hartman folyamatosan kegyetlenkedik vele. Csupán Joker közlegény segít neki beilleszkedni a csapatába, ám Pyle erkölcsi romlásnak indul, aminek csúcspontja egyben az első szakasz lezárása is lesz. A film nagyszerűen mutatja be a kiképzést, és az elején még fegyelmezetlen újoncok a szemünk láttára válnak egy óra leforgása alatt lelketlen, személytelen gyilkológéppé.

A második szakasz magáról a vietnami háborúról szól. Míg az első szakasz az emberek átalakulásáról szólt, addig a második egy nagyon erős amerikai társadalomkritika. Joker szemszögéből követhetjük végig az eseményeket, Vietnamba érkezésétől egészen a hazaútig. A film leplezetlenül tárja elénk az összes borzalmat, amit az ázsiában harcoló katonáknak át kellett élniük. A népirtásoktól kezdve Hue véres ostromáig mindent kendőzetlenül nézhetünk végig. Itt újabb szereplőkkel ismerkedhetünk meg, köztük Animal Brotherrel (Adam Baldwin), 8-Ball-al (Dorian Harewood), de régi arcokat is újra láthatunk, például Cowboy közlegényt is. Az Acéllövedék háborúellenessége itt is nagyon szembetűnő, ez néhány nagyon megrázó jelenetben is látható. Ilyen például amikor egy amerikai katona a helikopterről poénból vietnami nőket és gyerekeket lő agyon, azután pedig még büszkélkedik is vele. De ilyen az, amikor egy tévéinterjúban nyilatkoznak a kint harcoló katonák. Elmondják, hogy nagyon élvezik a háborút, és az öldöklést, de valójában fogalmuk sincs, hogy amerika mit keres itt.

A második szakaszban értelemszerűen csatajeleneteket is kapunk, amelyek egytől egyig nagyszerűen néznek ki. Nem túl látványosak, nem túl grandiózusak, de minden alkalommal pattanásig feszül majd minden idegszálunk rajtuk, főként az utolsóban, amikor az amerikai katonákat egy Viet Cong mesterlövész tartja majd sakkban. A díszletek is kiválóak, és Hue szétbombázott városa baromi jól mutat majd a képen. Annyira jól néznek ki a pálmafák, és a vietnami feliratok az utcákon, hogy alig hittem el, hogy a filmet valójában Londonban forgatták. Minden fegyver és egyenruha is nagyon korhű, ráadásul tankokat és helikoptereket is kapunk majd bőven.

Apró, háborúellenes szimbólumok is megfigyelhetők a filmben, például az amcsi katonák sisakra írt feliratai. Joker közlegény fejfedőjén egy "Born To Kill" felirat virít majd (kb. Ölésre Született), miközben a mellényén egy Peace-kitűző van. Ez is azt mutatja, hogy az alapból békeszerető emberekből jellemtelen gyilkosokat képeztek, csak azért, hogy egy teljesen értelmetlen háborúban öljenek, és haljanak meg. De ilyen például az a rész is, amikor az egyik jenki egy halott vietnami fiúval fotóztatja magát, miközben jókat röhög magában.

Kiemelendő még a film képi világa. Az operatőri munka egész egyszerűen zseniális lett, ez főként a már említett csatajelenetekben mutatkozik meg. Nagyszerű képsor az, amikor láthatjuk az amerikai katonákat berohanni a városba, miközben a kamera folyamatosan követi őket, vágás nélkül. De nagyon jó lett még az a rész is, amikor a kamera végigmegy a fedezékeikben meghúzódó amcsikon, miközben láthatjuk a háttérben Hue ágyúzását. A záró jelenetsor is külön említést érdemel, mikor az égő város mellett vonuló túlélő katonák énekelve igyekeznek vissza a bázis felé. Néha csupán a kiváló fényképezéssel sikerült elérnie a rendezőnek, hogy a feszültség szinte már kézzel tapintható legyen.

A zene is szuper lett, mi több zseniális. Nagyon örültem neki, hogy amellett, hogy a filmhez írt zenéket alkalmazták, korabeli rock n' roll zenék is felcsendültek, amelyek kiválóan fokozzák a Vietnam-hangulatot. Lesz itt Nancy Sinatra, The Trashmen, Rolling Stones, és egyéb korszakalkotó előadók is. A filmhez írt zenék nem túl bonyolultak, inkább csak folyamatosan ismétlődő hangeffektek, amelyek szintén a nyomasztó hangulatot hivatottak fokozni.

A színészi alakítások is nagyon jók. Főleg R. Lee Ermey kiemelendő Hartman őrmesterként. Ermey eredetileg katonai tanácsadóként volt jelen a forgatáson, ám hamarosan kiderült, hogy nagyszerűen tud ordibálni, így nagyon jó kiképzőtiszt lett belőle. Matthew Modine Jokerként is jól szerepel. Ő afféle laza csávó, aki nem törtődik a háború borzalmaival, ám a film végén komoly morális döntés elé kell állnia. Vincent D'Onofrio feladata egy bárgyú, tugyimutyi karakter életre keltése volt, ami igazán jól sikerült neki. Teszetosza hájpacniból hamarosan sátánian vigyorgó bosszúállóvá válik, és mégegyszer mondom, egy erősen sokkoló jelenet is kapcsolódik hozzá. Adam Baldwin a film akciósztárjaként szerepel. Egy igazi harcigép benyomását kelti, amint géppuskájával mindent szétlő, ami az útjába kerül, miközben válogatott káromkodásokat ordibál.

Az Acéllövedék tehát az egyik legjobb háborús film, amit valaha láttam. Stanley Kubrick kitűnően érzett rá, hogy miért mondják azt, hogy a Vietnami-háború volt az USA történetének egyik legnagyobb szégyenfoltja, és hogy mennyire értelmetlen volt egy egész generációt kidobni a semmiért. Gyakorlatilag minden a helyén van ebben a filmben, igazán semmibe sem lehet belekötni vele kapcsolatban. Nyugodt szívvel megadom rá a 10/10-et. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.