12 év rabszolgaság (2013)

Az idei Oscar egyik legnagyobb esélyesének tartott filmet, a 12 év rabszolgaságot fogom most elemezni. A rendkívül tehetséges és elismert rendező Steve McQueen 2013-as filmje Solomon Northup azonos című könyve alapján készült, és a cím mindent elárul róla: amerika történelmének egyik legnagyobb szégyenét, a 19. sz-i rabszolgatartást és rabszolgakereskedelmet mutatja be, rendkívül lehangoló, ám teljesen hiteles módon.

1841-ben járunk, jóval a polgárháború előtt, a két részre elkülönülő USA-ban. Solomon Northup (Chiwetel Ejiofor) New York-ban él családjával, hegedüléssel foglalkozik, és kiválóan megállja a helyét a fehérek uralta társadalomban. Egy alkalommal felkérik őt, hogy utazzon Washington-ba, hogy ott játsszon egy mulatságon, ám kísérői egy aljas trükkel elkábítják, majd öntudatlan állapotában eladják őt rabszolgának. Mire Solomon magához tér, már láncra van verve, és semmit sem tehet szabadulása érdekében, fogvatartói semmilyen emberséget nem tanúsítanak, és itt elkezdődik egy hosszú, 12 éven keresztül tartó szenvedés.

Solomon eleinte még tiltakozik fogvatartása ellen - nem hajlandó új szolganevére, a "Platt"-re hallgatni, nem veti magát alá a felsőbbrendűek akaratának, és még a lázadást is fontolgatja. Hamarosan azonban beismeri, hogy a túlélés érdekében engedelmeskednie kell, el kell titkolnia kimagasló műveltségét, és mindent alázatosan meg kell csinálnia. Eleven árucikk lesz, akit szabadon adnak vesznek, és ha szerencséje van, egy olyan gazdához kerül, aki még emberszámba veszi. Kisebb bonyodalmak után a könyörtelen zsarnok hírében álló Edwin Epps (Michael Fassbender) tulajdona lesz, akinek igazságtalanságai és agresszivitása teljesen elveszi Solomon szabadulásba vetett hitét...

Elkerülhetetlen, hogy megemlítsem azt a filmet, amely alig egy éve készült el, és ugyanezzel a témával foglalkozott, ez pedig Tarantino Django elszabadul c. filmje. A 12 év rabszolgaság sokkal hitelesebb történelmi filmnek mondható, ugyanis itt nincsenek népmesei elemek, csupán a könyörtelen valóság - a négerek itt nem lesznek győztesek, nem fognak ellenállni, és nem fognak elszabadulni. Ugyanakkor kétségkívül a Django a szórakoztatóbb, ugyanis a 12 év rabszolgaság tempója rendkívül lassú, a lényegi cselekmény sokkal kevesebb benne, és arra törekszik, hogy valósághűen mutassa be a déli rabszolgák nehéz életét.

Brutalitásból viszont itt sincs hiány. A legválogatottabb emberi kegyetlenkedéseknek lehetünk szemtanúi a két órás játékidő során - a szóbeli megalázástól a testi fenyítésig mindent megkapunk. A film képes arra, hogy végig befolyása alatt tartsa az érzéseinket, hiszen az elején még együtt fogunk lázadozni Solomonnal, utána pedig együtt nyugszunk bele a szolgalétbe. Dühösek leszünk az arrogáns fehérekre, és értetlenkedni fogunk a sok felesleges zsarnokoskodás láttán. Egy szó mint száz, Solomon története szívbemarkoló, és a legrosszabb, hogy ez valóban is megtörtént, egy olyan országban, amely a szabadelvűségről, és az egyenlőségről híresült el.

Methogy az USA végre szembenézett a saját történelmével, és mostanában a hős amerikaiak már nagyon kezdenek kimenni a divatból. Helyettük megkaptuk a kapitalista diktátorokat, a rabszolgatartó gazdákat, akik műveltnek tartják magukat, ám még így sem ismerik el az emberek közti egyenlőséget. Érdekes megfigyelni, hogy a film fehér főhőse, Bass (Brad Pitt) is kanadai származású. Szóval az USA elismerte a saját holokausztját, méghozzá olyan módon, hogy a 12 év rabszolgaság az Oscar legnagyobb várományosaként van számon tartva.

Fontos megjegyezni, hogy a képi világ gyönyörű. Nem lesznek hirtelen vágások, hiszen nem is lenne helyük, helyette nagyon szép nagytotálokat, fél percig is eltartó képkockákat, és kiválóan megválasztott kameraállásokat figyelhetünk meg. Eredeti helyszíneken forgattak, valódi gyapotföldeken és farmokon, amely még jobban hozzátesz a film értékéhez.

Két színészi alakítást emelhetünk ki a filmből, ebből az egyik nyilvánvalóan a főszereplő, Chiwetel Ejiofor színészi játéka. Ejiofor nagyszerűen érzett rá a szerepre, művelt polgárból a szemünk láttára alakul át alávetett szolgává, ám jellemét sosem veszíti el. Sikerült a karakterét rendkívül közel hoznia a nézőhöz, és bizony, ő is jó reményekkel pályázhat az aranyszobrocskára. Michael Fassbender pedig az undorító rasszista állat szerepében tetszeleg majd. Bár én elsősorban elmeháborodottnak tartom, és csak másodsorban gonosznak, mégis rettegni fogunk tőle, akárhányszor feltűnik. Szinte a film összes felháborító kegyetlensége az ő számlájára írható, és mindezt rideg zsenialitással valósítja meg a színész. Brad Pitt is feltűnik, aki csak egy cameoszerepet kapott, és őszintén szólva semmi kiemelkedőt nem nyújt, de hál' istennek, hogy nem akarta "ellopni a showt". 

Szóval a 12 év rabszolgaság egy egészen kiváló film lett, 2013 egyik legjobbja. Lassú tempójú, és lehet, hogy valakinek unalmasnak fog hatni, ám példátlan kiválósággal mutatja be egy szerencsétlen sorsú rabszolga több, mint egy évtizedes megpróbáltatásait, miközben a nézőt végig a székében tartja. Külön kiemelném az utolsó jelenetet a filmből, amely egyszerű ugyan, és kiszámítható is, ám rendkívül megindító, és szívbe markoló lett. A film pontszáma 9/10.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.