1979-ig a háborús filmek nagyjából ugyanolyan témájúak voltak. A hősies amerikai/szovjet katonák bátran harcoltak a gonosz náci Németország és a fasizmus ellen, miközben számtalanszor kigúnyolták Hitlert, meg a többi társát a filmvásznon. Ennek az volt a célja, hogy az emberekkel elhitessék, hogy az ügyeletes nagyhatalom (nyugaton az USA, keleten a Szovjetunió) mind-mind sebezhetetlen héroszokból áll, akik a lehető legjobbat adják a fennhatóságuk alatt lévő népeknek. Az most bemutatandó Apokalipszis most históriája szorosan összefügg a hidegháborúval, és a 70-es évek végén, 80-as évek elején bekövetkezett enyhüléssel. Ekkor ugyanis lehetőség nyílt a szókimondóbb filmek rendezésére, amelyek nem egyszer lerántották a leplet a jónak hitt nagyhatalmak minden mocsokságáról.

A változást pedig az 1979-es Apokalipszis most hozta el, amelyet a legendás rendező, Francis Ford Coppola készített el, és olyan színészek játszottak benne, mint Marlon Brando, Robert Duvall, Martin Sheen, Harrison Ford vagy Dennis Hopper, vagyis az akkoriban felkapott sztárok apraja-nagyja a stáb tagja volt. Érdekesség még, hogy a film a vietnami háborút dolgozza fel - amely a mű forgatásának megkezdése előtt konkrétan egy évvel ért véget. Egy nagyon friss konfliktus jelenik meg tehát a vásznon egy addig teljesen szokatlan mondanivalóval. Nézzük, miről is van szó valójában.

Valamikor 1969-ben járhatunk, a helyszín Vietnam. A háború tetőpontjához ért, a pusztítás mértéke egyre nagyobb. Benjamin Willard százados (Martin Sheen) épp Saigoni hotelszobájában drogozik, és közben azon tűnődik, vajon mennyivel jobb otthon, mint a dzsungel mélyén. Kábulatában eljön érte két tiszt, mondván, új megbízatást kapott a Saigoni CIA kirendeltségtől. Corman tábornok (G.D Spradlin) és Lucas ezredes (Harrison Ford) tájékoztatják a századost arról, hogy valahol a kambodzsai őserdő mélyén eltűnt az egyik legjobb katonájuk, Kurtz ezredes (Marlon Brando), és kialakította saját birodalmát, ahol alattvalóival istenként ünnepelteti magát. Mivel az ezredes nyilvánvalóan megbolondult, Willard százados feladata az lesz, hogy minél előbb felkutassa, és megölje az őrült Kurtz-ot. Az akció természetesen titkos, és a százados még saját embereit sem tájékoztathatja a küldetés lényegéről.

Hamarosan Willard egy mezei járőrhajó fedélzetére kerül, négy másik katonával. Ők a mindössze 17 éves Tyrone (Larry Fishbourne), a szörfös Lance (Sam Bottoms), a szakács Séf (Frederic Forrest) és a hajó kapitánya, Phillips főnök (Albert Hall). Megindulnak hát az ismeretlenbe, de semelyikük sem gondolja, hogy életük legborzalmasabb utazására vállalkoznak. Nemsokára egy vietnami támaszpont állja majd útjukat, amelynek közelében találkoznak Kilgore ezredessel (Robert Duvall). Ha az öt fős csapat tovább akar haladni, a támaszpontot fel kell számolni. Kilgore egy óriási helikopteres offenzívát indít a vietnami falu elpusztítására...

Ki gondolta volna, hogy a Viet Cong falu elpusztítása minden idők egyik legjobb háborús csatajelenete lesz? Szerintem a 70-es évek végén még senki. Ahogy maga a film is csak pár évvel megjelenése után vált akkora filmtörténeti mérföldkővé, amekkora napjainkban. Az Apokalipszis most valójában egy utazás a pokolba. Amikor a főszereplők elindulnak a csónakkal, még minden a legnagyobb rendben van: dübörög a rock n' roll, süt a nap, vidáman poénkodnak a katonák, és az egész háború egy jó bulinak tűnik. Aztán lassan a folyópartot lezuhant helikopterek és vadászgépek roncsai kezdik szegélyezni, a dzsungel egyre sötétebb és sejtelmesebb lesz, megjelennek a vízben úszó hullák, a háború zajait pedig átveszi majd egyfajta misztikus atmoszféra, amely talán a vég közeledtét is jelezheti. Ez nem más, mint a Vietnami háború menetének két és fél órába való belesűrítése. Az elején még mindenki boldog, ám nemsoká tragédiák sorozata történik, és alig várjuk a szabadulást ebből a nyomasztó légkörből.

A hajó utasain is lassan kezd eluralkodni az a fajta téboly, amely Kurtz ezredesen is. Egyre nehezebben viselik a megpróbáltatásokat, némelyikük pedig teljesen bekattan. Csupán Willard százados az, aki képes megőrizni ép elméjét, és nem válik lelke a háború martalékává, de lehet, hogy ő már kezdettől fogva kiábrándult a harcokból. Elszántan tanulmányozza Kurtz aktáit, és egyre inkább csodálja a fényes katonai karriert befutott ezredest, valamint egyre inkább furcsállja azt, hogy egy ilyen példás katona miért lesz őrült despota a kambodzsai őserdőben. Némely jelenetben láthatjuk, hogy nem csak az öt főszereplő közt, hanem az egész amerikai hadseregben eluralkodott a káosz. Ezt egy nagyon jól megrendezett csatajelenetben is láthatjuk, ahol néhány amerikai elszántan lövöldözik a lövészárokból egy olyan célpontra, ami lehet, hogy nincs is ott. Ennek megint csak az a mondanivalója, mint az Acéllövedékben volt: Amerika mit is keresett valójában Vietnamban?

A karakterábrázolások szintúgy zseniálisak. Kezdjük a főhőssel Willard-al. Ő képviseli tulajdonképpen az egész film mondanivalóját: egy kiégett, megfáradt, kiábrándult katona, akinek elege van a háború borzalmaiból, mivel látja, hogy az egésznek semmi értelme. A másik nagyon érdekes karakter Kilgore ezredes, aki ugyan mellékszereplő, mégis óriási mondanivalóval bír: ő az aki megmutatja, milyen egy tipikus nagyhatalmú kapitalista. Az egész világot a saját játszóterének tekinti, és semmi gondja nincs azzal, ha le kell dózerolnia egy teljes civilekkel lakott vietnami falut, vagy ha fel kell égetnie a fél erdőt csak azért, hogy néhány ellenséges katonát likvidáljon. Ráadásul a csata közepén szó nélkül beküldi embereit a folyóba szörfözni. A hajó matrózai közül a legtöbben nem túl árnyalt karakterek. Séf az, aki abszolút soha nem akart háborúzni, csupán szakács akart lenni, ám Vietnam keresztül húzta számításait. Tyrone 17 évével a csapat legfiatalabb tagja, akinél már az is szörnyű, hogy kamaszfiúként harcolnia kell. Lance az az ember, aki otthonában sztár volt (mivel ünnepelt szörfbajnok), de a dzsungel mélyén teljesen megőrül, és kivetkőzik magából. Phillips pedig az erős kezű hajóskapitány, a mintakatona, akinek mindig a küldetés a legfontosabb.

Végül pedig megmaradt nekünk Kurtz ezredes. Hihetetlen, hogy úgy érezzük, végig jelen van a filmben, holott konkrétan csak az utolsó fél órában szerepel. Egy szó van rá: félelmetes. Ügyeltek arra, hogy mindig sejtelmes szögekből vegyék fel, így legtöbbször csupán az ezredes árnyéka lesz látható, ezzel is fokozva a misztikusságot. Úgy gondolná az ember, hogy ő a főgonosz, pedig ez egyáltalán nem biztos. Kurtz meglátta, hogy a kitüntetései, vagy a rangjelzése mekkora egy baromság. Hogy a háború mennyire értelmetlen, és a legnagyobb vesztesek azok a civilek, akiknek lakhelyét háborgatják a folyamatos amerikai bombázások. Ő elvonult a világ elől, és menedéket keresett a természetben, egy olyan helyen, ahova nem érnek el a csaták zajai. Ha belegondolunk, ő képviseli a legemberibb dolgokat a filmben.

Szóval az ezredes megjelenésével kezdődő utolsó fél órában teljesen megváltozik a hangulat. Megérkeztünk az apokalipszisba, a végső célhoz. Willard századossal együtt tanácstalanok maradunk, nem tudjuk mit kell tenni, vagy hogy mit nem kell. Olyan, mintha egy őskorban játszódó film díszletei közé kerültünk volna, és el is felejtjük az egész háborút. Kétségtelenül ez a film legnehezebben értelmezhető része, mivel komoly filozófiai mondanivalóval bír, amelyet maga Marlon Brando mesél majd el nekünk. De lényegében az összes mondanivaló, minden egyes háborúellenes prédikáció itt van összesűrítve, és egyszerre elmondva.

A színészi alakítások az elvárásokhoz mérten egész egyszerűen kiválóak. Martin Sheen, Robert Duvall, és az összes többi szereplő nagyszerűen játszik, kivétel nagyon nincs. Coppola okosan tette, hogy a kevésbé tapasztalt színészekre (például Larry Fishbourne) kevésbé fontos szerepeket osztott. A legfontosabb karakter viszont a színészóriás Marlon Brando-nak jutott. Brando elképsztően játssza el Kurtz ezredest, mint már mondtam, gyengébb idegzetűekre a frászt hozhatja. Nem is csoda, hogy szép kis 3,5 millió dollárt keresett ezzel a 30 perces szereppel.

A zenék is zseniálisak lettek. Ismét nagyon örültem, hogy a kor hangulatát idéző rock n' roll muzsikákat tettek be, mint például a The Rolling Stones, vagy a The Doors zenéi. Főleg az utóbbi csapat dalai illenek jól a film misztikus, sejtelmes hangulatához. Ezen kívül önálló score is van, amire ismételten egy rossz szavam sem lehet.

Szóval az Apokalipszis most lényegében egy óriási háború ellenes példabeszéd, mivel tele van zsúfolva azt kritizáló motívumokkal, és jelenetekkel. Minden egyes percben látjuk azt, hogy Vietnam mennyire nagy baklövés volt az amerikai vezetők részéről, és a film maga a háború pszichológiáját is taglalja. Azt, hogy az ember hogyan válik eggyé a sötétséggel, és hogyan tébolyodik meg az őt folytonosan körülvevő haláltól. Ez volt az első film, amely élesen kritizálta az USA háborúmániás politikáját, és amely a legszemléletesebben érzékeltette az emberiség folytonos romlását. Nem is kérdéses: 10/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://moviebarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr805360526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.