A mai napon ismét egy európai filmről lesz, szó, méghozzá az egyik leghíresebbről, és nemzetközileg leginkább elismertebbről, A bukásról. Nem sok olyan filmet nézek, amelyet az öreg kontinens termelt ki magából, mivel ezek általában technikai fejlettségben, és színvonalban sem sokszor érnek fel a hollywood-i művekhez, de ezúttal be kell hogy valljam, hogy nagyon kellemeset csalódtam. A film német, a rendezője pedig az egyik leghíresebb ottani direktor, Oliver Hirschbiegel. A témát pedig valószínűleg mindenki ismeri - Németország tragédiája, Adolf Hitler bukása, és a teljes reményvesztettség.

1945 áprilisa: a II. világháború a végéhez közeledik, mivel a szovjet Vörös Hadsereg megállíthatatlanul nyomul előre a német főváros, Berlin felé. A náci Németország központjában lassan teljesen eluralkodik a káosz, megsokszorozódnak az öngyilkosságok, aki pedig teheti, nyugatra menekül, ahol az amerikai erőktől bebocsájtást vár. Adolf Hitler (Bruno Ganz), a Harmadik Birodalom vezére, és egész Európa meghódítója elvonul a város alatt fekvő bunkerébe, hogy onnan kövesse végig több évtizedes építményének bukását. A Führer ráadásul teljesen megtébolyulni látszik: nemlétező egységeket mozgósít, és képtelen parancsokat ad ki, mivel még ő maga is elhiszi, hogy a háborút meg lehet nyernie Németországnak. A tiszti kar pedig elborzadva nézi, ahogy az imádott vezérük a halálba küldi katonáit, és elhatározza, hogy feléget mindent maga mögött.

A film rendkívül hiteles, és ez annak is köszönhető, hogy a nagyját Hitler utolsó titkárnőjének, Traudl Junge-nak (Alexandra Maria Lara) a beszámolóiból készítették. Az összes szereplő valós, és elképesztő részletességel alkották meg őket. Láthatjuk az akkori náci vezetőség összes tagját: Heinrich Himmlert (Ulrich Noethen), az SS vezetőjét, Joseph Göebbelst (Ulrich Matthes), a propagandaminisztert, ezenkívül az akkor a pusztulás szélén álló Berlinben harcoló összes tábornok is megjelenik, és még Hitler felesége, Eva Braun (Juliane Köhler) is szerepel majd. Minden egyes karakter a valóságnak teljesen megfelelően van megalkotva, mind a forgatókönyv, mind a sminkmesterek óriási dícséretet érdemelnek. A legmeghatározóbb szereplő persze maga Adolf Hitler, akinek megalkotása egyszerűen zseniális lett.

A film atmoszférája is kiválóan lett megalkotva. A nagyrésze a föld alatti bunkerhálózatban játszódik majd, a náci vezetőség tagjai között, ám még itt is rendkívüli módon érzékeltetni tudták az egyre növekvő feszültséget. A folyamatos dörrenések, a kintről beszűrődő géppuskaropogás, és a pislákoló fények síron túli hangulatot árasztanak magukból. A reménytelenség a legfelsőbb szinten van jelen. A film elején, amikor az oroszok még csak a város határában vannak, még senki sem meri kimondani, hogy vége. Mindenki a végsőkig kitart Hitler őrültsége mellett, aki egyre csak azt szajkózza, hogy hamarosan jön az ellentámadás, és akkor megnyerik a háborút. Parancsba adja, hogy mindenkinek - legyen az gyerek, nő, vagy idős ember - harcolnia kell a dicsőséges birodalomért. Megtiltja a civileknek Berlin elhagyását, de aki mégis megtenné, azt dezertőrnek minősíti, és agyonlöveti. Arra kényszeríti tábornokait, hogy fegyverek és élelem nélkül győzzenek a többszörös túlerővel szemben, de akinek ez nem sikerül, annak azonnali hatállyal golyót röpít a fejébe. Az emberek menekülnének - de nincs hová, ugyanis ha a szovjetek elkapják őket, akkor ugyanolyan kegyetlen megtorlásra számíthatnak, mint amit a Führer szabna ki rájuk.

Ha néha-néha kitekintést nyerünk az utcákon zajló csatákba, akkor is csak elborzadunk. Mindenhol nők és gyerekek hullái fekszenek, az orvosok folyamatosan dolgoznak, hogy még mentsék, ami menthető. Az egykor fényes pompájában tündöklő Berlin már csak egy romhalmaz - a megszállók nem kegyelmeznek. A csatajelenetek óriási figyelmességgel lettek megalkotva, továbbá érdekes, hogy orosz katonákat a film során csak egyszer látunk majd. Mindenhol fölakasztott dezertőrök, és kivégzett németek - egyre inkább úgy érezzük, hogy a pokolban járunk. A vezérkar könyörög a Führernek, hogy mindannyian hagyják el ezt a borzalmat, de ő hajthatatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy együtt kell elbukni a Harmadik Birodalommal. Eva Braun megpróbál mindent annak érdekében, hogy feledtesse az egyre közelgő véget, mivel állandóan díszes partikat, és nagy mulatságokat rendez, csak hogy elfelejtsék a krízishelyzetet, ami eluralkodott.

A bukás bővelkedik a szörnyűbbnél szörnyűbb jelenetekben, ám ezt egyáltalán nem hatásvadász módon idézi elő. Ez pedig azért van, mert a néző tudja, hogy amit itt lát, az mind megtörtént esemény. Az erőszakkal itt tartott, vagy önszántukból itt maradó náci tisztek folyamatosan ciántablettákat vesznek be, hogy véget vessenek saját szenvedéseiknek. Az anyák saját gyerekeiket mérgezik meg, hogy még a nemzetszocializmus zászlaja alatt haljanak meg. Hamarosan Hitler is elkezdi az öngyilkosságot fontolgatni, és kétségtelenül a film leghatásosabb jelenete, amikor feleségével együtt véget vet az életének.

A színészi alakítások elsőrangúak. Mindenkinek egy szerep jutott - eljátszani a pusztulás szélén álló, megtört embert. Külön kiemelendő Juliane Köhler alakítása, akinek egyszerre kellett eljátszania a kétségbeesett, de ugyanakkor a boldogság illúziójába menekülő Eva Braunt. A legfontosabb, és legkiemelendőbb alkotás viszont Bruno Ganz Hitlere. Egyszerűen elképesztő, hogy milyen nagyszerű módon keltette életre a világtörténelem egyik legmeghatározóbb személyét. Hitler egyszerre tűnik jóságos nagypapának, és önnmagán kívül őrjöngő, dühöngő elmebetegnek. A monológok, amelyeket nagyszerűen ad elő, a valóságban is elhangzottak, és ez csak még hatásosabbá teszi a filmet. A széles, csapkodó mozdulatok, és a szklerózis miatt állandóan remegő jobb kéz is mintha archív felvételekből lett volna átvéve.

A bukás tehát az egyik lemegrázóbb, leghitelesebb, és kétségtelenül az egyik legjobb háborús film, amely valaha készült. Német mivolta ellenére igazi hollywoodi karriert futott be, és mind a mai napig az egyik legmeghatározóbb mű, amely a náci Németországgal foglalkozik. Mindenkinek csak ajánlani tudom, az egyetlen hibája talán az, hogy időnként vannak benne üresjáratok. 9/10.

Szerző: bbenjyy

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://moviebarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr335361805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FN 2013.06.15. 16:45:41

"hogy onnan kövesse végig több évtizedes építményének bukását"

Hitler konkrét uralma, "vezér és kancellárként" 12 évig tartott, tehát ebben az értelemben nem beszélhetünk "évtizedekről". Egész politikai pályája sem volt hosszabb (az első hordószónoklatoktól a bukásig) 25 évnél.