Most Mary Harron 2000-ben megjelent, erősen vitatott filmjéről, az Amerikai Pszichóról lesz szó. Nem csak azért jelentős ez az alkotás, mert az egyik legjobb sorozatgyilkosos mozi lett, hanem mert ez volt a színészlegenda, Christian Bale-nek az első komoly alakítása. Az alap Bret Easton Ellis 1991-ben kiadott azonos című regénye volt, amelyet sok helyen betiltottak kendőzetlen brutalitása, és rendkívül nyers és felkavaró előadása miatt. A könyvet nem ismerem, így nem tudok maximálisan átfogó ismertetőt adni a filmről, így csak arra hivatkozok, amit láttam, illetve amit az internetes véleményekből olvastam.

Patrick Bateman (Christian Bale) egy minden tekintetben sikeres, és elismerésre méltó életet él. Gazdag, Wall Street-i befektetőként megteheti, hogy New York legdrágább környékén lakik, és a lakása felszereltsége is példaértékű. Szigorú szabályokat betartva éli életét, így törekszik arra, hogy egyre tökéletesebb és tökéletesebb legyen. Barátaival állandóan méregdrága éttermekbe jár esténként, csak hogy kimutassa a külvilág felé, hogy ő mennyire gazdag, és jómódú. Bárki számára példaértékű lehet az az alaposság, és precizitás, amellyel Bateman a mindennapjait éli. A látszólag teljesen tökéletes életnek csak egy bökkenője van: Patrick Bateman éjszakánként ártatlan embereket gyilkol. Hogy miért űzi ezt a szokatlan hobbit, azt maga sem tudja. Talán azért, mert így vezeti le a napközben felgyülemlett feszültséget, talán azért, mert olyannyira hibátlan életet akar élni, hogy kizárja belőle a nálánál kevésbé tehetős, vagy éppen valamivel tehetősebb embertársait. Patrick Bateman világában csak egy embernek van helye, és az Patrick Bateman, az egoista, sznob, és embergyűlölő keleti-parti aranyifjú.

Az Amerikai Pszichó a modern sznobizmus hatalmas kritikája. Olyan világban játszódik, ahol mindenki jobbnak akar tűnni a másiknál, csak azért, hogy a saját egóját öregbítse, miközben a másikat igyekszik észrevétlenül porig alázni. Van, aki csak kedvtelésből űzi ezt a "sportot", de Bateman véresen komoly preztízskérdést csinál belőle, és úgy érzi, hogy ha valaki jobb nála, annak meg kell halnia. A sorozatosan elkövetett brutálisabbnál brutálisabb gyilkosságoknak ugyanis csak egyetlen érthető indítéka van: ha valaki bármilyen szempontból sikeresebb, vagy jobb mint Patrick Bateman, akkor azt a főszereplő azonnal halálra ítéli, és rövidesen végre is hajtja a kivégzést. Ha valaki rosszabb életű, kevésbé igényes mint ő, annak szintúgy nincs helye Bateman közelében, ezért hamarosan ő is láncfűrészt kap a fejébe. A főszereplő egy saját, valóságtól hermetikusan elzárt világban él, amelyben ő az egyetlen isten és uralkodó, és azt csinál a környezetében élőkkel, amit csak akar.

Egy idő után persze már maga a főszereplő is kezdi érezni, hogy kicsúszik a talaj a lába alól. A rendőrség, köztük Donald Kimball nyomozó (Willem Dafoe) egyre hevesebben kutat a Bateman környezetéből fokozatosan eltűnő emberek után, ő maga pedig egyre inkább félelemben kezdi élni életét. Félelmének egy ellenszere van: ha ismét elhiteti magával, hogy ő a mindenható isten, és újra embereket öl. Igazi ördögi körbe keveredik, amíg el nem jut odáig, hogy a világ teljesen összeomlik körülötte. Már szinte könyörög azért, hogy valaki állítsa meg az öntudatlan ámokfutását, de olyan gondosan, és hibátlanul szervezte meg gyilkosságait, hogy senki sem hiszi el róla, hogy valóban sorozatgyilkos lenne.

A film tehát nagyon jónak bizonyult a sorozatgyilkosok és kéjgyilkosok pszihológiájának taglalásában, ám szórakoztatási szempontból be kell vallani, hogy kicsit elhasal. Csak néha tudja elérni azt a csontig hatoló borzongást, amelyet a könyv (állítólag) gerjeszteni tudott. Patrick Bateman kétarcú személyiségét csupán egy jelenetben sikerült megfelelően érzékeltetni, ezt pedig spoiler miatt nem árulnám el. A magánéletben, és a gyilkosságok elkövetése közben is egy öntelt vadállat, aki folyamatosan vérre szomjazik. A gyilkosságok több mint háromnegyedét mi nézők nem is látjuk, csupán utalásokat kapunk rá (pl.: Bateman tisztítóba viszi vérfoltos ingjét, ahol azt hazudja, hogy áfonyalekváros lett). A filmben meghal egy ember, aztán mégegy, aztán mégegy, és mi hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a főszereplő minden mocsokságát láttuk, de egyszercsak észrevesszük a szekrényében és fürdőszobájában felhalmozott tucatnyi hullát, és rájövünk, hogy a valódi borzalmakat a rendező gondosan elhallgatta előlünk. Lehet, hogy ezzel csak a gyengébb idegzetűeket akarta kímélni, de könyörgöm, ott van a 18+-os karika a sarokban, úgyhogy ne tessék már finomkodni egy sorozatgyilkosos filmben. Ezért mondják azt, hogy a könyv elolvasásához képest a film olyan, mintha délelőtti matinét néznénk.

A főszereplő Christian Bale, aki tökéletes választásnak bizonyult. Bale remekül megcsillogtatta óriási tehetségét a főszerepben, és már-már húsba vágóan hitelesen játssza el Patrick Bateman cseppet sem könnyű szerepét. Emellet igazi sztárparádé vonul fel mellette: szerepel a már említett Willem Dafoe, Jared Leto, és Reese Witherspoon is. Persze mindenki elhalványul a főszereplő hibátlan alakítása mellett, ezért legtöbbször Bale-t fogjuk látni, a többiek csak kisebb epizódszerepekben tűnnek majd fel.

Az Amerikai Pszichó tehát egy nagyon jó film, bár meg kell hagyni, bizonyos szempontból egy kihagyott ziccer is. Az egy-két rendkívül brutális és felkavaró jelenet ellenére is erős benne a cenzúra, és éppen ezért nem tud teljesen maga alá gyűrni. A másik szempontból viszont egy kiváló pszichológiai alkotás a sorozatgyilkosok háborodott elméjéről, és tökéltetes társadalomkritika a gazdag és felszínes emberek világáról. A végítélet: 8/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://moviebarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr665361814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.