Ben Affleck rendezői munkássága talán a 2013-as Oscar-díjátadón érte el a tetőpontját, ahol az Argo-akció c. filmjéért megkapta a Legjobb-filmnek járó díjat. Ám ahhoz, hogy idáig eljusson, rengeteget kellett tenni, és elég hosszú út vezetett el az aranyszobrocskáig. Az Argo megnézése után olvasgattam a neten, és egészen véletlenül rábukkantam Affleck eggyel ezelőtti, kevésbé közismert produkciójára, a 2010-es Tolvajok városára.

Mostanában rendre újranézem az elmúlt évek legjobban dícsért filmjeit, mivel sajnos elég sok kimaradt az általam megtekintett filmek repertoárjából, és ezt igyekszek bepótolni. Előbb-utóbb a Tolvajok városa is sorra került, amelyet a hazai média olyannyira figyelmen kívül hagyott, hogy egészen mostanáig kellett várnom ahhoz, hogy egyáltalán a létezéséről értesüljek. Persze azonnal megnéztem, és nem gondoltam volna, hogy egy ennyire jó élménnyel fogok gazdagodni.

A bostoni Charlestown eddig több profi bankrablót termelt ki magából, mint az USA többi része együttvéve. Aki ebben a közegben nő fel, az előbb tanul meg lopni, mint beszélni, és pár évtized múlva jó eséllyel a világ egyik legagyafúrtabb rablója válhat belőle. Egy itteni ír maffiacsaládból származik a főhős, Doug McRay (Ben Affleck), aki csapatával folyamatosan a helyi pénzintézeteket fosztogatja a helyi nagyfőnök, Fergus Colm (Pete Postlethwaite) parancsára. Az öt tagú brigád olyannyira profi, hogy mindig sikerül nyom nélkül eltűnniük, miközben a rendőrség fejvesztve próbálja őket kézre keríteni hamis bizonyítékok alapján. Az egyik ilyen akció során azonban nem minden úgy alakul, ahogy kellene, és a zsaruk igencsak megszorongatják a hírhedt banditákat, akik kétségbeesésükben túszul ejtik a bankigazgatót, Claire-t (Rebecca Hall). Ugyan sikerül végül olajra lépniük, mégis félő, hogy Claire túl sokat tudott meg róluk, éppen ezért Doug-ra hárul a feladat, hogy figyelemmel tartsa az igazgatónő minden lépését.

Eközben már az FBI is rááll a charlestowni csapatra, a nyomozás vezetője pedig a szintén dörzsölt és agyafúrt ügynök, Adam Frawley nyomozó (Jon Hamm) lesz. Frawley tudja, hogy az egyetlen ember, aki elvezetheti őt a megoldáshoz, az éppen a mit sem sejtő Claire, éppen ezért ő is megpróbál közelíteni hozzá. Hamarosan viszont belebotlik Doug-ba, és egyre inkább gyanakodni kezd...

A film története egyáltalán nem eredeti, sőt, ennél sablonosabb és elcsépeltebb sztorival nem is találkozhattunk volna. Ami viszont mégis sokat dob rajta, az a kivitelezés, és a temérdek akció, amiből a Tolvajok városa kitűnőre vizsgázik. Még szinte el sem kezdődik a film, de máris géppuskával lövöldöznek, és egy adrenalinbombaként ható bankrablás közepén találjuk magunkat. Hál' istennek nem spóroltak az ilyenfajta jelenetekkel, és bár javarészük a valóságtól teljesen elrugaszkodott, mégis nagyon szórakoztató és emlékezetes. A tempó mindvégig dinamikus marad, a finálé pedig elképesztően jó lett, megéri kivárni.

Persze szerelmi történet is lesz, mivel sejteni lehet, hogy Doug előbb-utóbb beleszeret majd a pár nappal korábban barátai által halálosan megfenyegetett Claire-be, s bár először kapcsolatuk még csak óvintézkedés a rablócsapat szempontjából, végül komolyra fordul a dolog. Persze Doug nem rejtőzködhet örökké az egyszerű kőtörő munkás álarca mögé, ezért hamarosan rizikóssá válik majd a helyzet. Ez föltűnik a már kilenc évet ült sittes barátjának, Jam-nek (Jeremy Renner), aki minden áron ellenzi Doug kapcsolatát azzal a nővel, aki bármikor lebuktathatja őket.

A feszültségkeltés és izgalomfokozás itt is ugyanolyan remekül van kivitelezve, mint az Argo esetében volt, s nem egyszer adódnak majd kiélezett szituációk antihőseink számára. A film hibáit nem lehetne sokáig sorolni, mindössze annyi, hogy néhány karakter kidolgozatlan marad, bár kit érdekel mindez a lehengerlő autósüldözések és szétlövések mellett. A Tolvajok városa kifejezetten a szórakoztatásra megy rá, és jól is teszi ezt, nem húzza az időnket fölösleges jelenetekkel, és ez nagyon becsülendő benne. A szerelmi vonal is nagyszerűen lett megvalósítva, ugyanis szerencsére nem rózsaszín-felhős bájolgásban lesz részünk.

A filmzene kiváló, s néha szerves részét képezi majd egy-egy jelenetnek. A színészi alakítások közül Ben Affleck nyújtja a legtöbbet a főszerepben, de segítői is nagyszerűen játszanak, köztük Jeremy Renner-rel, és Rebecca Hall is jól alakít, s ne feledkezzünk meg Jon Hamm játékáról sem. Bár nem a színészi munka teszi ki a film legnagyobb erényét, mégis egy összeszedett csapattal van dolgunk, s bár néhány szereplő háttérbe szorul, az összkép így is jó lett.

A Tolvajok városa tehát legalább olyan jó lett, mint a későbbi Argo-akció, egy nagyszerű blockbuster, ami egyben az egyik legjobb akciófilm is amit valaha láttam. Igazi kifinomult munka, óriási gratuláció jár Affleck részére, mivel le a kalappal ez előtt a nagyszerű rendezés előtt. A végítélet: 9/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://moviebarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr155362531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.