Pszichó (1960)

2013.10.30. 08:30

Alfred Hitchcock, a borzongás nagymestere minden idők leghíresebb filmrendezői közé tartozik. A mester már az 1920-as években is rendezett filmeket, majd pályája a 30-as 40-es években indult be igazán. Ha megkérdeznénk bárkit, hogy mondjon egy filmet a rendezőtől, akkor elég nagy valószínűséggel az 1960-as Pszichó c. alkotást fogja megemlíteni, hiszen ezzel a produkcióval egy valódi mérföldkövet tett le nem csak a horror területén, hanem az egész filmvilágra nézve is.

Az arizonai Phoenix-ben járunk, ahol Marion Crane (Janet Leigh) épp szeretőjével, Sam Looms-al (John Gavin) tartózkodik, és a házasságkötésen gondolkoznak. Marion azonban nem sokáig marad a városban, mivel hamarosan ellop 40 000 dollárt egy borítékban, és elmenekül a sivatagi nagyvárosból. Marion egyre idegesebb útközben, mígnem egy esős éjszakán megáll egy félreeső út mellett lévő motelben. A Bates Motel egy olcsó, puritán szálló, amelynek vezetője Norman Bates (Anthony Perkins), a félénk, és meglehetősen különös fiú. Marion elhatározza, hogy a motelben éjszakázik, utána viszont visszatér Phoenix-be, hiszen ki akar szabadulni abból a csapdából, amelybe önként belelépett. Nem sejti, hogy már nem éri meg a reggelt...

Marion ezek után rejtélyesen eltűnik. Testvére, Lila (Vera Miles) és szeretője Sam magánnyomozót bérel fel, hogy járjon utána az eltűnt nő különös ügyének. Arbogast detektív (Martin Balsam) nyomozása során rábukkan a Bates Motelre, ám itt az ő történetének is vége szakad. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy valami nincs rendjén az útszéli szállóban.

A Pszichó megkérdőjelezhetetlen kult-klasszikus, így fölösleges is dícsérnem. Ugyan tagadhatatlan, hogy már eljárt felette az idő - mai szemnek már nem annyira félelmetes, mint 53 évvel ezelőtt volt - ám ennek ellenére még mindig képesek vagyunk végigizgulni a nyomozást. Nagyszerű jelenetekben sincs hiány: örök filmtörténeti klasszikusnak számít a zuhanyzós gyilkosság, de kiváló még az a jelenet is, amelyben Arbogast nyomozó először találkozik Norman Bates-el, és a fiú idegességében önkéntelenül is gyanúba keveri magát. Hitchcock nagyon jól játszott el a nézővel, mivel azt hisszük, hogy már mindent tudunk, a film végén viszont kiderül, hogy mi is ugyanúgy át lettünk verve, mint sok szereplő a történetben. A Pszichó hiába régi film, képes végig fenntartani a modern néző érdeklődését is. Igaz, hogy a film eleji bevezető rész egyhangú és unalmas, ám miután először feltűnik a Bates Motel, mindenki érdeklődése felcsigázódik, és nem is lankad a végéig.

Norman Bates karakterének filmre vételével Hitchcock egy legendás főgonoszt adott a filmtörténelemnek. Bates eleinte szimpatikus szereplő, aki lányos zavarában azt sem tudja, hogy hogyan kedveskedjen csinos vendégének, Marion-nak, ám hamarosan egyre több gyanús dolog merül fel vele kapcsolatban. Bizonyos értelemben Bates volt az első slasher főgonosz - később több rendező őt vette alapul filmjei antihősének megalkotásához.

A színészek kiválóan alakítanak, panasz nem lehet rájuk. Természetesen itt is a legkiemelkedőbb munkát Anthony Perkins végezte, aki tökéletesnek bizonyult a szerepére. Kiemelendő még a filmzene is, amely azóta ikonikussá vált, és bizony sokszor a zenével is képesek voltak riadalmat kelteni.

A Pszichó tehát egy nagyszerű alkotás, amelyet minden filmrajongónak kötelező megnézni. Mesteri történetvezetése, és kiváló zenéje sok későbbi rendezőnek inspirációt adott a saját horrorjaihoz, és természetesen Anthony Perkins legendás alakítása sem elhanyagolható. Perkins-nek később fejébe szállt a dicsőség, és a rengeteg elismerés, amit ezért a filmért kapott, ezért hamarosan teljesen átvette Hitchcock-tól a Pszichó-történetet, és megalkotta a második, majd később harmadik részt is, amelyek előzmény illetve utótörténetként szolgáltak az eredeti filmhez, bár azthiszem, abban egyetérthetünk, hogy ezekre semmi szükség nem volt. Manapság már sorozat is készült a Pszichót alapul véve, amely Norman Bates gondterhelt gyermekkorát próbálta bemutatni. Akárhogy is nézzük, a Pszichóra nem lehet egy rossz szavam sem: 10/10. 

A bejegyzés trackback címe:

https://moviebarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr65605835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.