Stanley Kubrick egyáltalán nem tartozik az átlagos filmrendezők közé. Az angol származású mester már sajnos nem él, viszont életében rendezett egy-két olyan filmet, amellyel bizony megismételhetetlen, és maradandó munkákat tett le az asztalra. A két leghíresebb művét a 60-as évek végén-70-es évek elején alkotta meg (2001: Űrodusszeia, Mechanikus Narancs), és a kettő közül az utóbbival fogok ma foglalkozni. Azzal a filmmel, amely egy 50-es évek elején íródott Anthony Burgess regényből készült, és amely már negyven évvel ezelőtt is megjósolt bizonyos dolgokat, amelyek mára teljesültek be.

Alex DeLarge (Malcolm McDowell) kamaszkorát éli egy angliai városban, négy testőrének társaságában. Alex élete maga az agresszió: minden nap egy tejbárban iszik barátaival, majd a tejbe kevert pszichoaktív-szerektől megvadulva beleveti magát az éjszakába - ártatlan öregembereket ver meg, házakba tör be, és nőket erőszakol, majd békésen hazatér, és Beethoven zenéjére alszik el. Alex azonban nem csak a környezetével, de barátainak nevezett nehézfiújaival is kegyetlenül bánik, így hamarosan a bandán belül lázongás tör ki, amellyel Alex szintén agresszív és mérhetetlenül erőszakos módszerekkel számol le. Tette azonban megbosszulja magát, ugyanis egy betörés közben, miután a főszereplő brutálisan megvert egy idős hölgyet, társai cserben hagyják, és a rendőrök kezére játsszák őt. Alex csak a fogdájában tudja meg, hogy a hölgy meghalt, és neki muszály lesz 14 évre bevonulnia a börtönbe.

Pár év lehúzása után azonban felcsillan a remény a szabadulásra, mivel a kormány önkéntes rabokat keres, hogy tesztelhessék rajtuk az ún. Ludovico-eljárást, amely szó szerint "megjavítja" az eltévelyedett lelkeket. Alex, aki már nagyon ki akar kerülni a szabadba, azonnal jelentkezik, és ki is választják őt, de ekkor még nem is gondolja, hogy mekkora hibát vét ezzel. A Ludovico-eljárás ugyanis a lehető legborzalmasabb dolog, amit az emberi aggyal művelhetnek, és bár a börtönből kiengedik Alex-et, az igazi szenvedés csak odakint vár rá.

A Mechanikus Narancs egy szó szerint rémisztő film. Nem úgy mint az Ördögűző, vagy a Halloween, hanem egy annál sokkal-sokkal ijesztőbb világot tár elénk. Egy olyan világot, amelyben a lakosok teljes mértékben ki vannak szolgáltatva a fiatalság öncélú agressziójának, ahol a törvény emberei is éppolyan gonoszak és hatalmaskodóak, mint az általuk üldözött bűnözők, és ahol minden szexuálisan túlfűtött. A néző azt kívánja, hogy bárcsak sohasem teljesülne be ez az antiutópia, de arra is rá kell jönni, hogy a mai világ már igencsak kezd hasonlítani erre az állapotra. Ki merem jelenteni, hogy Kubrick műve a legnyomasztóbb film amely valaha készült - adódik ez abból, hogy Alex milyen élvezettel narrálja az erőszakot, vagy hogy végig rideg és élettelen helyszíneken járunk, vagy hogy az állandó komolyzenei aláfestés egy furcsa, groteszk hangulatot szólaltat meg. Még sok ilyen példát föl lehetne sorolni, de egy szó mint száz: nem lesz jó hangulatunk a film közben.

Viszont mégis végignézzük, mivel kíváncsiak leszünk arra, hogy mi lesz Alex végső sorsa, és hogy hogy fog sikerülni a Ludovico-eljárás, amely eleinte a váratlan szabadság reményével hívogatja a delikvenst, de aztán könyörtelenül leszámol vele. A terápia során ugyanis végig erőszakos filmeket vetítenek Alex-nek, miközben erősen bedrogozzák, és ezáltal elérik, hogy az agya az agressziót automatikusan társítsa a fizikai fájdalommal. Ezek után a néző már azt kívánja, hogy inkább vitték volna vissza a szerencsétlen fiút a börtönbe, a baj azonban már megtörtént, és Alex a saját agyának a rabja lett. Ezek után a kormány által befolyásolt média tudományos szenzációként állítja be őt, és cirkuszi attrakcióként reklámozzák a szellemileg megkárosított Alex-et, aki pedig céltalanul bolyong a szabad világban, és nem csak a kormány által rámért csapással kell megbírkóznia, hanem a társadalom bosszújával is. Az emberek ugyanis nem felejtenek, és az általuk elszenvedett sérelmeket képesek ugyanolyan kegyetlenséggel visszaadni ellenfeleiknek, ezáltal ugyanolyanná válva, mint ők.

A Mechanikus Narancs egy kicsit hasonlít a nemrég általam bemutaott Amerikai História X-re - itt is megjelenik az agresszió körforgása, és az emberek megváltozása. Itt azonban a megváltozás nem önös elhatározásból ered, hanem az állam erőszaktételéből, ezzel is bemutatva, hogy a kisember mennyire ki van szolgáltatva az okosabbnak mondott kormányvezetők perverzióinak. A főszerepben Malcolm McDowell játszik, aki hatalmasat alakít, pedig nehéz dolga volt. El kellett játszania az indulatos és szadista, valamint a megtört kezesbárányként viselkedő Alex-et is. Azonban kitűnően boldogult a szereppel, és talán a leghíresebb alakítását produkálta. Szóval McDowell teljes egészében elviszi a hátán a filmet, az első félidőben nyújtott alakításával pedig minden idők egyik legrémisztőbb karakterét produkálta - én szó szerint féltem Alex DeLarge-tól.

A zenéről már írtam, nagyrészt komolyzenével lesz dolgunk, főként Beethoven, Rossini, és Mozart szerzeményeivel. A zenének egyébként fontos történeti szerep is jutott, nem kis részben lesz köze a fő cselekményszálhoz.

A Mechanikus Narancs tehát egy filmtörténeti mérföldkő, viszont számos utálója van, teljesen érthető okokból. Két órán keresztül töményen kapjuk a vizuális terrort, a néző egyáltalán nincs kímélve, és érthető, ha ezt nem veszi be valakinek a gyomra. A filmtörténelem egyik legfelkavaróbb és megbotránkoztatóbb alkotásával van dolgunk, de nem lehet letagadni, hogy ez egy valódi mestermunka Kubrick-tól. Bár egyáltalán nem biztos, hogy valaha újra fogom nézni, megadom rá a 10/10-et. 

A bejegyzés trackback címe:

https://moviebarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr915638719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.