The Doors (1991) kritika

2014.01.02. 11:30

Az 1960-as évek zenei forradalmának a Beatles és a Rolling Stones mellett talán a Doors nevű amerikai banda volt a legkiemelkedőbb együttese. A frontember, Jim Morrison személye köré valódi kultusz szerveződött, a koncertjeik sámánisztikus szeánszokra emlékesztettek, Morrison pedig inkább költőnek és prófétának, semmint rocksztárnak valotta magát. Mint a legtöbb emberből, belőle is halála után vált legenda: 1971-es párizsi elhalálozásának körülményei legalább annyira rejtélyesek, mint maga az élete.

A Morrison-család egyszer egy poros úton haladt valahol a messzi nyugaton, mikor egy autóbalesetet szenvedett indiáncsoport tűnt fel a távolban. Az ekkor még gyermekkorú Jim Morrison (Val Kilmer) életére és gondolkodására óriási hatást gyakoroltak a véresen, félholtan heverő őslakosok, az indián-motívum később zenéjében és verseiben is gyakran megjelent. Életművét, a Doors-t 1965. nyarán alapította meg, zongorista barátjával, Ray Manzarek-el (Kyle MacLachlan). Morrison nem akart zenei ikon lenni, csak az emberi tudatalatti feltárását hirdette meg, ám a Doors még így is szerves része lett az első nagy rock n' roll forradalomnak. A hirtelen jött sztárság azonban Jim életét is felforgatta: hamarosan az alkohol és az LSD rabja lett, szervezete pedig nem sokáig bírta az állandó pörgést.

Aki a Doors nevű banda megalapulásának, karrierjének, majd felbomlásának részletes körülményeire kíváncsi, az inkább ne nézze meg a filmet. Oliver Stone műve ugyanis Jim Morrison életéről, és az őt ért hatásokról szól, a Doors csak egy hátteret ad az ő kérészéletű, ám rendkívül maradandó karrierjének. A 60-as évek kábítószeres, csillogó világa nagyszerűen jelenik meg a filmben, a zene és a hangulat pedig végig nagyszerű lesz. Stone a legnagyobb hibát ott vétette, hogy Morrison karaktere, bizonyítékokkal alátámaszthatóan, nagyban eltér az igazi Jim Morrison-tól. Miután a film megjelent, Ray Manzarek, aki egészen haláláig dolgozott a filmbéli főhős valódi személyével, tiltakozni kezdett az egykori barátja ábrázolásmódjával szemben. A filmben Jim Morrison egy kezelhetetlen bolondnak jelenik meg, aki alig hordoz magában valamit abból a spiritualitásból, amellyel a valódi mása (állítólag) rendelkezett. Nem sokaknak lesz szimpatikus a film során állandóan pojácáskodó, mindenkivel kötekedő, és önmagát istenítő Jim. Ha tényleg ilyen lett volna, nem hinném, hogy olyan sok rajongóra tett volna szert.

Külsőségekben azonban minden szereplő hűen másolja az általuk megszemélyesített karaktert. Feltűnnek majd akkoriban híresnek számító zeneipari sztárok, mint Frank Zappa, vagy Andy Warhol, de a Doors tagjai is rendkívül valósághűen lettek megjelenítve, köztük is a legkiemelkedőbb maga a főhős, akinek még a fokozatos elhízására és szakállnövesztésére is oda tudtak figyelni. A főszerepben Val Kilmer játszik, és bár a karaktere kissé rosszul lett megírva, mégis kitűnően boldogult a szereppel. Kilmer sikeresen élte át a rocksztárságot, mozgásában kiválóan le tudta másolni Morrison-t, és a híres Doors botrányokat is sikerült megfelelően előadnia: ilyen a "The End" c. szám első előadása, a "Light My Fire" az Ed Sullivan Showban, vagy az 1969-es Miami koncert, amelyről rendőröknek kellett elvezetnie a krónikusan részeg frontembert. A film olyan erősen Morrison-centrikus, hogy a többi szereplőnek nem sok tér maradt, ám lesznek még más hollywood-i nevek is: Meg Ryan, és Michael Madsen is szerepel majd, valamint a híres brit rocker, Billy Idol is cameózik.

A The Doors c. film tehát megmutat egy azóta fogalommá vált korszakot, visszaadja annak hangulatát minden szereplőjével, és híres eseményével együtt, ám nem mondható hitelesnek az elrontott Morrison-ábrázolás, és az összecsapottsága miatt. Nem részletezi a banda megalapulását, alig mutat meg valamit a főszereplő gyerekkoráról és családjáról, és Morrison sokakat érdeklő haláláról sem mond el semmi konkrétat. A The Doors tehát hangulatidézésre, nosztalgiázásra kiváló, ám életrajzi filmként nem igazán állja meg a helyét. 7/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://moviebarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr965721194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.