Avatar (2009) kritika

2014.01.12. 12:41

2009-ben a minden idők egyik leglustább filmrendezőjének tartott James Cameron megrendezte a mára már kultuszfilmmé vált Avatar c. sci-fi-jét. Cameron-ról egyvalamit mindenképpen tudni kell: mindig nagyon jó érzékkel találta meg a slágergyanús filmtémákat. A 80-as évek elején emberformájú robotokkal sokkolta a mozinézőket (Terminátor) majd vérengző űrlények elleni háborúval hozakodott elő (A bolygó neve: Halál). A 90-es évek vége felé a romantikus filmek táborát gyarapította egy óriási költségvetésű produkcióval, amely a Titanic nevet kapta, és bár a nézőket igencsak megosztotta, mégis minden idők egyik legsikeresebb filmjévé vált. Cameron első nagyobb volumenű alkotása a Titanic óta a 2009-es Avatar, amely szintén feliratkozott minden idők legnagyobb bevételű filmjei közé, és egy igazi blockbuster-mérföldkővé vált.

A történet szerint a nem is olyan távoli jövőben a Föld teljesen kimerül az erőforrásokból, és az embereknek új nyersanyag-lelőhelyek után kell néznie. A fejlett űrkutatásnak hála rátalálnak a távoli Pandora nevű bolygóra, amely teljesen élhetőnek tűnik, ennyi pedig elég is ahhoz, hogy megkezdődjön az azonnali gyarmatosítás. Pár év múlva az emberek kifejlett telepeket építenek a bolygón, és egyre inkább kezdik otthonosan érezni magukat a távoli világban. Ide érkezik az ex-tengerészgyalogos Jake Sully (Sam Worthington), hogy részt vegyen az ún. Avatar-programban. Ez lényegében arról szól, hogy az emberek kapnak egy új testet, méghozzá a bolygón őshonos faj, a Na'vi mintájára, és ebben a testben szabadon járhatnak-kelhetnek a környezetben, és felderíthetik a bolygó rejtett zugait. Hamarosan egy kis csapat, amely Jake-et, és két kutatót, Grace-et (Sigourney Weaver) és Norm-ot (Joel David Moore) tartalmazza elindul egy felderítő útra a Pandora dzsungelébe. Azonban a felderítés során némi bonyodalom adódik, és Jake messzire sodródik a csapattól, majd rátalál egy valódi Na'vi kolóniára. A Na'vik nehezen ugyan, de befogadják maguk közé Jake-et, ez pedig kiváló lehetőség arra, hogy az emberek kikémleljék az őslakók titkait, és ezeket felhasználják ellenük a gyarmatosítás során.

Az Avatar tulajdonképpen egyetlen dolog miatt híresült el igazán, ez pedig az átlagon felüli látványa. James Cameron több mint tíz éven át dolgozott azon a lélegzetelállító vizuális élményen, amit ez a film nyújt. Már 2D-ben is lehengerlően néz ki, de persze a valódi átélést az IMAX 3D biztosíthatja, amely során a néző is a Pandorán érezheti magát. A film egy teljesen más világba röpít el bennünket, ahol szinte a aját bőrünkön tapasztalhatjuk meg annak minden szépségét és veszedelmét, a film végén pedig minden idők egyik legjobb csatajelenete látható az emberek és a Na'vik között. Ebben rejlik az Avatar titka, és ez az egyetlen dolog, amivel azt a temérdek dollárt megtermelte magának.

A történet azonban semmi kiemelkedőt nem nyújt, legalábbis én még nem hallottam olyan emberről, akinek bármilyen téren meglepetést okozott volna a film. A csavarok gyengék és kiszámíthatóak, és ugyan vannak eredeti ötletek, viszont lényegében nem látunk mást, mint a nagy földrajzi felfedezések utáni gyarmatosításokat egy másik bolygóra áthelyezve. Maga az Avatar-technika, és a testcsere az őslakókkal egy izgalmas hátteret ad a történéseknek, meg persze ott van a különleges Na'vi szokások és hiedelmek bemutatása, ám összességébe véve a történet egy erős közepest ér nálam.

Viszont ennek ellenére Cameron megint megcsinálta a bravúrt, és nagyszerűen rámutatott a 2000-es évek elejének egyik legnagyobb társadalmi problémájára. Kiválóan és meglehetősen szórakoztató módon érzékelteti a nézővel azt, hogy az emberi faj mohó és kapzsi magatartása, valamint az uralkodási vágy egy idő után ellenünk fog fordulni, és ez önmagunk kipusztításához vezet majd. Ha ugyanis az ember magára haragítja a természetet, abból csakis a természet kerülhet ki győztesen, és sajnos ez a mozivásznon kívül is teljesül. Hiába tehát a langyos sztori, a mondanivaló nagyonis aktuális, és kétségbeejtő.

A stábot elnézve nem kell csillaghullásra számítani. Az egyetlen nagyobb név Sigourney Weaver, akire valószínűleg élete végéig mindenki Alan Ripley-ként fog tekinteni, itt egyébként egész jól játszik. A főszereplő, Sam Worthington teljesíti amit kell, ám túlságosan nem játssza le színésztársait a vászonról, az emberek katonai vezérét alakító Stephen Lang pedig tökéletes választás volt a szerepére.

Akárhogy is nézzük, az Avatar valóban mérföldkővé vált a filmek és pláne a sci-fik között, méghozzá teljesen megérdemelten. A látvány egész egyszerűen lélegzetelállító, a sztori és a színészi játékok erős közepest érnek, viszont a mondanivaló megint csak nagyon betalált, úgyhogy a pontozásom 8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://moviebarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr115754142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.