A nagy Gatsby (2013) kritika

Baz Luhrmann nagyon szereti a rózsaszín-szerelmi történeteket. Az ő munkája az 1998-as Rómeó+Júlia, a 2001-es Moulin Rouge, a 2008-ban megjelent Ausztrália, és persze a 2013-ban mozikba került A nagy Gatsby is. Furcsálltam, hogy egy előzetesen hatalmas csinnadrattával beharangozott, Leonardo DiCaprio és Tobey Maguire nevével fémjelzett produkció a Rotten Tomatoes-on nem éppen hízelgő 50%-ot, a Metascore-on pedig szintén kevésbé kiemelkedő 55 pontot kapott a kritikusoktól. Ekkor már végképp nagyon kíváncsi voltam erre a (formailag) csúnyán leszerepelt filmre, úgyhogy a szerkesztőség másik kollégájával, "rudischf"-el a napokban megnéztem a mozikban 2013 egyik legjobban felhype-olt filmslágerét.

Sajnos hasonló a problémám, mint az Amerikai Pszichó esetében. Az adaptációt ugyan láttam, de az adaptált könyv tartalmáról fogalmam sincs, úgyhogy akik olvasták F. Scott Fitzgerald 1925-ös A nagy Gatsby c. könyvét, azok nézzék el nekem, hogy nem hasonlítom össze vele a filmet. Továbbá a 70-es években elkészített azonos című mozit sem tekintettem meg, úgyhogy remake-ként is képtelen vagyok elemezni mostani alanyunkat, csupán magát a filmet tudom kritizálni.

Nick Carraway (Tobey Maguire) a közelmúltban óriási trauma alá került, ezért pszichiáterhez fordul, ahol beszámol "élményeiről", így a történetet sablonos módon Nick elbeszéléseiből ismerhetjük meg. A '20-as évek amerikájának csillogása őt is rabul ejtette, és csatlakozott a Wall Street-et ostromló számos brókerhez, akik rövid idő alatt sok pénzt akartak magukhoz vonzani. A hirtelen újgazdaggá lett Nick ki tud bérelni egy kis házikót New York határában, egy óriási kastély mellett, amelyben egy Jay Gatsby (Leonardo DiCaprio) nevű titokzatos ember lakik. Gatsby soha nem mutatkozik, senki sem ismeri, viszont minden héten díszes partikat rendez házában, ahová fél New York beözönlik. Nick-et egyre inkább elkezdi foglalkoztatni a rejtélyes Gatsby kiléte, mivel egyre vadabb pletykákat hall róla az emberektől. Állítólag a leggazdagabb középnyugati család leszármazottja, emellett világháborús veterán, aki egymaga legyőzte az egész német hadsereget, és minden szövetséges országtól kitüntetést kapott.

Nick ezzel párhuzamosan jó barátja lesz az öböl szemközti partján élő, szintén tehetős Tom Buchanan-nek (Joel Edgerton), és feleségének, Daisy-nek (Carey Mulligan). Tom beavatja Nick-et az éjszakai életbe, és őrült partikba rángatja bele, ami tele van alkohollal és prostikkal. Ám a főhős eközben sejteni kezdi, hogy Buchanan-t és Gatsby-t valami összeköti...

Sajnos ha hibát akarunk találni, bizony még keresni sem kell, elég megnézni a film első húsz percét. Baz Luhrmann úgy gondolta, hogy tök jó lenne, ha a legújabb hip-hop zenékkel adná át a '20-as évek Újvilágának hangulatát. A díszletek, a jelmezek egytől egyik kiválóan tükrözik ezt a kort, tényleg le a kalappal, viszont a zenei aláfestés egy nagyon fura, kevert hangulatot ad, amit (szerintem) csak nagyon kevesen tudnak értékelni. A történet eleje emellett iszonyatosan kusza és követhetetlen, könnyen összezavarodhatunk ha elvesztjük a fonalat egy pár percre. Erre rásegít az is, hogy a tempó iszonyatosan gyors, a helyszínek egyik pillanatról a másikra váltakoznak, a szereplők jönnek és mennek, ki-be ugrálunk Nick emlékezetéből a valóságba, úgyhogy bizony nem kis gondok vannak A nagy Gatsby-vel. Nem is értem, hogy miért kellett ilyen eszeveszett gyorsasággal mesélni a történetet, mivel a film hossza 2 és fél óra, úgyhogy bőven lett volna idő lassabban, érthetőbben felépíteni a cselekményt, így viszont egy végeérhetetlenül hosszú játékidővel kell megbirkóznunk, amelyben bizony üresjáratok is előfordulnak.

Viszont érdemekből is van bőven. A képi világ fantasztikus, a díszletekről, jelmezekről már volt szó, és valamiért a film még a hibák ellenére is szórakoztató tud lenni. Ehhez persze hozzájárultak a színészi alakítások, amelyek szerintem teljesen korrektek. Először Tobey Maguire tűnik fel a vásznon, aki szerintem igenis jól alakít, bár a Pókember trilógiában való főszereplése miatt ő gyermekkori kedvencem, szerintem ez érthető. DiCaprio nagyszerű színész, egyértelműen elviszi hátán a filmet, kiváló választás volt Gatsby szerepére. Joel Edgertont nem túl régóta ismerem, de a Warrior óta őt is elismerésre méltó színésznek tartom, és ezt itt is igazolni tudta. Carey Mulligan is teljesen megfelelő, tehát a színészgárda nálam egyértelműen jóra vizsgázott.

A történések szerves részét képezik a partik, ahol bizony nagyon buli hangulat van. Még mindig furcsának és idegennek találom a modern zenei betéteket, ám azt is értem, hogy ezzel azt akarták elérni, hogy a 21. század nézője is értékelni tudja ezeket a részeket, és ha ilyen szemmel nézem, akkor el kell ismernem, hogy jó hangulata van a produkciónak. A fényes partikon és fellengzéseken túl azonban A nagy Gatsby-nek mélyebben szántó mondanivalója is van, és nem meglepő módon a fő bajkeverő itt is a vak szerelem lesz. A Gatsby-rejtély egy idő után a nézőt is elkezdi érdekelni, és a végén nagy lesz majd a meglepődés. Az emberi jellemek ábrázolásában is jeleskedik a film, és bizony sok jelenet fájóan életszerű, amelynek külön örültem. A lezárás pedig...bár ezerszer elismételt tucatsablon, mégis gyönyörű.

Tehát A nagy Gatsby egy olyan film, ami akkor válik rosszá, ha nem vagyunk képesek meglátni a felszín alatt jól megbúvó mögöttes mondanivalót. Ha ez nincs meg, akkor egy bugyuta kagyvasz lesz az osztályrészünk, gyerekes jelenetekkel és követhetetlen, érdektelen történettel. Ám ha sikerül értékelnünk a sokszor aranyosan béna jeleneteket, ha sikerül élvezni a '20-as évek és a legújabb pop-válogatás sajátos hangulatát, és ha elismerjük a színészi alakításokat, akkor akár egy nagyon jó élménnyel is gazdagodhatunk. A pontozás: 7/10.  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.