Holtak hajnala (2004)

Az ezredforduló után divatossá vált klasszikus filmeket remakelni, vagyis kissé felturbózni, szépítgetni, és itt-ott belenyúlni a régi filmekbe. A remakek általában rosszabbak lesznek mint az alapanyag, elvégre másolatokról van szó, ám némely ritka esetekben ezek a másolatok képesek fölérni, vagy nagyon-nagyon kevés alkalommal felülmúlni a nagy elődöt. George A. Romero 1978-as zombifilmje, a Holtak hajnala is átesett egy ilyen ráncfelvarráson, és a remaket az általam eddig nagyon lenézett rendező, Zack Snyder készítette el 2004-ben.

A Watchmen és az idén megjelent Acélember után Snyder eléggé elkaszálta magát nálam, holott én is azok közé tartozom, akiknek tetszett a 2007-es 300 c. filmje. A Holtak hajnaláról azonban sokáig nem tudtam, ám miután rájöttem, hogy a rendező pályája ezzel a filmmel indult, úgy döntöttem, hogy érdemes egy megnézésre. George A. Romero eredetije mérföldkőnek számít a horrorfilmek történetében, ám valljuk be, mai szemmel nézve inkább érdekesnek, mint ijesztőnek hatnak az ő lassan cammogó, hörgő élőholtjai. Ráfért tehát a műre az újragondolás, és így jött létre a Holtak hajnala remake.

Egy átlagos amerikai kisvárosban járunk, ahol mindenki éli a nyugodt, felső-középosztálybeli életét a kertesházaikban. Ezen a helyen dolgozik ápolónőként Ana (Sarah Polley), akinek telnek-múlnak a napok, ám egyszercsak az ő, és a környékbeliek életét is felforgatja egy esemény: egyik napról a másikra szétterjed egy vírus, amely az embereket először megöli, aztán nyáladzó, vérengző kannibálokká változtatja őket. Miután Ana férje is elkapja a kórt, a fiatal ápolónő úgy dönt, hogy elkezd menekülni, amilyen messze csak lehet. Azonban a várostól távolodva sem lesz biztatóbb a helyzet, hiszen mindenhol a pusztulás nyomai mutatkoznak, és pánikhangulat uralkodik az egész környéken. Hamarosan Ana autóbalesetet szenved, de épségben marad, és ezek után találkozik Kenneth-el (Ving Rhames) a rendőrrel. Kenneth és ő elkezdenek túlélők után kutatni, majd rátalálnak Michael-re (Jake Weber) a családapára, valamint Andre-ra (Mekhi Phifer) és Luda-ra (Inna Korobkina), a fiatal házaspárra. Közösen folytatják céltalan bolyongásukat, mígnem a zombiktól üldözve be nem menekülnek egy bevásárlóközpontba, ahol összefutnak három biztonságival, akik cseppet sem fogadják őket barátságosan. A hirtelenjében verbuválódott túlélőcsapat igazi erődöt csinál a plázából, és elbarrikádozzák magukat a kívül sereglő élőholtak elől. 

A történet egy átlagos zombis-klisé, ám ne feledjük el, hogy a film eredetije volt az, amely meghatározta ezeket a kliséket, éppen ezért aligha érheti megrovás a remake-t. Egy egyszerű, ám annál érdekesebb túlélőhorrorral van dolgunk, amelyben egy csapatnyi szedett-vedett túlélő van összezárva egy helyen, és egy ideig fogalmuk sincsen, hogy mit csináljanak az őket körülvevő zombisereggel. A film első felében nem sok élőholtat fogunk látni, ez a szakasz inkább a szereplők részletes bemutatásával telik, akik egytől egyig egysíkú karakterek egy-egy rájuk ragasztott tulajdonsággal, de ami a legfontosabb: a film szerethetővé teszi őket. Ebben a filmben nem lesznek idegesítő szereplők, hanem végig szurkolni fogunk nekik, és sajnos mikor egyikük-másikuk meghal, szomorkodni fogunk utánuk. Itt lesz tehát nekünk Kenneth, aki katonai vezérként áll a csapat élére, Michael, aki a logikai vezető lesz, Ana, aki rögtönzött csapatorvosként tevékenykedik, CJ (Michael Kelly), aki egy tipikus redneck-zsoldos, a többi túlélő pedig teljes egészében rájuk fog támaszkodni. Időközben új szereplőket is kapunk majd, akiknek köszönhetően az eredetileg 7 fős csapat 13 fősre bővül majd.

A film második része viszont már bővelkedik akciókban, ráadásul nagyon is fantáziadús helyzetekbe keverednek majd szereplőink. Egyszer elromlik a bevásárlóközpont generátora, ezért az éjszaka közepén ki kell lopakodni ahhoz, és megjavítani - máskor segíteni kell a szomszéd házban rekedt fickón, ezért egy kiskutyát küldenek át neki egy túlélőcsomaggal a hátán - harmadszor két átalakított, szombihentelésre felszerelt busszal kell áttörni a hullák seregén. Az akciók mennyiségére végső soron nem panaszkodhatunk, és minőségileg is nagyon jól el lettek azok találva, így a film ezen része abszolút pozitívumként könyvelhető el. Persze kicsit ront rajta a karakterek szinte kötelező jelleggel bíró butasága: például egyiknek sem jut eszébe a hátát a falnak vetve közlekedni, hogy a zombik ne tudják őt hátbatámadni, és még sorolhatnám - de ez még elnézhető hiba.

A színészi alakítások közül egyik sem kiemelkedő, nagyrész B-kategóriás színészekkel forgattak, az egyetlen húzónév Ving Rhames, akit a Ponyvaregény Marcellusaként ismerhettek. Ám nagy meglepetésemre egyik színész sem játszott rosszul, és mindegyik képes volt karakterét szerethetővé, vagy idővel szerethetővé tenni, egy-két kivétellel. A zene viszont szerintem borzalmas lett, mivel licenszelt számokat hallhatunk a lehető legrosszabban megválogatva. A nagyrészük átlagos darálós-metál, de voltak olyan dalok is, amelyek kifejezett jó hangulatot teremtettek, amely egy zombis horrorfilm kapcsán megengedhetetlen.

A Holtak hajnala azonban horrorfilmként is megállja a helyét: némely esetben eléggé gusztustalan, és nyomasztó tud lenni. Az akciók végig izgalmasak, és dinamikusak, a sötétben lopakodós részek feszültek, és néha igencsak megborzongatják az embert. Halálra rémülni egyszer sem fogunk, de szerintem ez nem is volt célja a filmnek.

Végső soron: a Holtak hajnala egy nagyon jó zombifilm, és egy kiváló remake is. Közel sem hibátlan, és egyáltalán nem tudott akkora klasszikussá válni, mint a Romero-féle változat, de ennek ellenére egy két órán keresztül szórakoztatni és borzongatni tudó horror, amely mindenképpen érdemes egy megnézésre. A végső pontszám 7/10.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.