Ryan közlegény megmentése (1998) kritika

Steven Spielberg 1998-as Ryan közlegény megmentése c. filmje talán minden idők leghíresebb és egyben legtöbbet vitatott háborús filmje is. Kétség sem fér hozzá, hogy egy filmtörténeti mérföldkőről van szó, amely a későbbiekben viszonyítási alapot szolgáltatott a többi ilyen témájú filmnek, és részben a Ryan közlegény hatására készült el a valaha volt egyik legdrágábban elkészített filmsorozat, Az Elit Alakulat is, szintén Spielberg közreműködésével. Nagyon nehéz egy ekkora pátosszal körüllengett filmről rosszat írni, hiszen tudom, hogy sokak kedvence, de az igazság az, hogy véleményem szerint egy kissé túlértékelik ezt a művet.

1944. június 6-án, a II. világháború utolsó szakaszában a szövetséges erők partra szállnak a franciaországi Normandiában, hogy onnan kényszerítsék vissza a német hadsereget a saját hazájuk határain belülre. John Miller százados (Tom Hanks) is részt vesz az Omaha partszakasz bevételében, ám emberei nagy része odaveszik a német géppuskatűzben. A rengeteg áldozat ellenére a part bevétele sikeresnek bizonyul, ám hamarosan hír érkezik arról, hogy az amerikai erők főparancsnoka elrendelte, hogy Miller százados keressen meg, és juttasson haza egy James Ryan (Matt Damon) nevű közlegényt, akinek három fivére is odaveszett a háborúban. Az akcióra egy 8 fős elit osztag indul, kiknek feladata behatolni az ellenséges vonalak mögé, és kihozni Ryan közlegényt.

A film egyik legnagyobb erénye az, hogy alapjaiban reformálta meg a háborús csatajeleneteket. Előtte nagyrészt nagytotálokat kaptunk, mikor egy-egy világháborús csatát végignéztünk, Spielberg viszont sokkal közelebb hozta ezt a nézőhöz. A harcok során nagyrészt közeli felvételeket láthatunk, amelyek azt az érzést keltik, hogy mi is részesei vagyunk a vásznon látható cselekményeknek. Premier plánban figyelhetjük végig a végtagvesztett amerikai katonák jajveszékeléseit, és a német aknák becsapódását. Az állandó kamerarángás a zaklatottság érzését kelti bennünk, miközben saját bőrünkön érezhetjük a káoszt és a kétségbeesést. A film elején látható partraszállós jelenet véleményem szerint a legjobb csata a filmtörténetben, hiszen a világháború ezelőtt még soha nem mutatkozott ennyire intenzívnek és sokkolónak.

A film megjelenését egyébként sem érheti panasz: a helyszínek, a ruhák, a fegyverek, és a díszletek mind visszaadják a francia hadszíntér hangulatát. Nagy gondot fordítottak a történelmi hitelesség elérésére is - a színészek nagy része katonai tréningen esett át a forgatás előtt, hogy aztán az amerikai Rangerek bőrébe bújjanak. Az Omaha parton látható rohamcsónakok a valódi partraszállást is megjárták, a filmben hallható fegyverhangok pedig szintén eredetinek mondhatók. Spielberg rendkívüli műgonddal rendezte meg a filmjét, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy csak az első húsz perc 11 millió dollárba került, amely egy egész film költségvetése is lehetne.

A karakterek jól lettek megírva, ám kissé sablonosra sikeredett Miller százados szakaszának összeválogatása. Egy mesterlövész mindig elkell, jelen esetben Jackson közlegény (Barry Pepper), valamint egy orvos is, Wade közlegény (Giovanni Ribisi). A keményfiút Caparzo közlegény (Vin Diesel) testesíti meg, a fanyargó, ám kötelességtudó katona pedig Rieben közlegény (Edward Burns). A rendezőre való tekintettel a szakaszban helyet kapott egy izraelita vallású tag is, Mellish közlegény (Adam Goldberg). Upham tizedes (Jeremy Davies) a félénk, gyenge idegzetű, már-már katasztrófa-turista számba menő tolmácsot képviseli, a két bölcs vezér pedig Horvath őrmester (Tom Sizemore) és Miller százados. A színészek mind jól alakítanak, a legnagyobb részt természetesen a főszereplő Tom Hanks vállalta magára, aki egy szűkszavú, ám katonai szempontból kifogástalan vezetőt formáz.

Mi tehát a gond? Ami engem legjobban zavart, az az állandó amerika-kultusz. Az amerikai hadvezetés nem hagyja odaveszni szegény Ryan közlegényt, és inkább nyolc embert áldoz érte, köztük egy századost, csak hogy kihozzák az elárvult fiút. Ezt elég nehéz elképzelni, főleg a II. világháborúban, ahol naponta emberek százezrei vesztek oda, és aligha az volt a vezérkarok legfőbb problémája, hogy kimentsenek egy ranggal nem rendelkező közkatonát a frontról. A Matt Damon által játszott Ryan pedig megmutatja, milyen a tökéletes amerikai - nem érdekli őt testvérei halála, hanem inkább ő is meghal, csak hogy megvédje egy idegen ország idegen városának hídját a Wehrmacht elől. A németek egyébiránt klasszikus módon vannak ábrázolva: arctalan, névtelen, hálátlan, áruló gyilkosoknak, akiket szemrebbenés nélkül agyon lehet lőni. Spielberg ezt talán azért gondolta így, mert be akarta tartani a kötelező hollywood-i normákat, vagy mert a zsidó származású rendező személyes bosszúvágyat érzett a németek iránt. Amerikai sírokból vagy százat is látunk, németből viszont egyet sem. Az én véleményem viszont az, hogy egy német és egy amerikai katonát anno csak két dolog különböztetett meg: az anyanyelvük és az egyenruha.

És akkor itt van még a filmet keretbe foglaló temető-jelenet, amely már-már bántóan giccs és sablonszagú. Hát ezért mondom, hogy a Ryan közlegény megmentése túl van értékelve. Nagyszerű látvánnyal bír, amely szó szerint a székébe passzírozza a nézőt, és tény, hogy a legmagasabb szintre fejlesztette a csatajelenetek ábrázolását. Az alakítások nem hagynak kivetni valót maguk után, és a körítés is első osztályú, viszont itt motoszkál az a kellemetlen propagandaszag, amely amerika nagyságát hirdeti, és figyelmen kívül hagyja, hogy a világháborút nem a jenkik, hanem sok nemzet együtt nyerte meg. A pontszáma: 7/10. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.