Sikoly (1996)
2013.10.29. 08:24
A "slasher" filmek, vagy más néven tinihorrorok a 80-as években élték fénykorukat. Ebben az időszakban változtatta rémálommá Freddy Krueger az Elm utca tizenéves lakosságának életét, és ekkor pusztította ki bozótvágóval a hokimaszkos Jason szinte a teljes amerikai kamasz…
Bram Stoker: Drakula (1992)
2013.10.26. 13:37
1897-ben jelent meg az ír származású író, Bram Stoker Drakula c. regénye. A mű elsősorban horroregénynek tekinthető, és a 15. sz-ban élt havasalföldi fejedelem, Vlad Tepes legendáját elevenítette fel, és ültette át modern köntösbe. A véres kezű Drakula gróf története…
Gravitáció (2013) kritika
2013.10.20. 13:35
Már egy jó ideje nem voltam moziban, a legutolsó film amit megnéztem az az augusztus közepi Pain & Gain volt, ám már nyáron elhatároztam, hogy a Gravitáció c. filmre érdemes lesz beülni. Ez a lelkesedés kitartott október közepéig, így nem minden nehézség nélkül végül…
A Szökés 3. évad (2007) kritika
2013.08.17. 12:37
A Szökés c. amerikai tv-sorozat 2005-ös indulása óta számos nézőt tudott a képernyő elé vonzzani. Az első évad megvalósítása majdhogynem hibátlan lett, hiszen egy nagyon okosan átgondolt (bár bakiktól sajnos nem teljesen mentes) 22 részes sorozatot sikerült fölépíteni. Az…
Movie Barlang Extra: WWE 12 teszt
2013.08.16. 19:37
Pankráció...a nyers erő bajnokai inkább színésznek mondhatóak mint sportolónak. Ennek ellenére számos rajongója van ennek a cseppet sem békés sportágnak Amerikában, és manapság Európában is. Így az USA-ban rendkívül népszerű WWE széria egyre jobban elterjedt hazánkban is,…
Pain & Gain (2013) kritika
2013.08.15. 19:46
Michael Bay a Transformers-trilógia után 2013-ban egy igaz történet megfilmesítésével rukkolt elő, amely a Pain & Gain nevet kapta. A filmtől egyáltalán nem vártam sokat, hiszen úgy tekintettem rá, mint egy egyszerű nyári mozira, éppen ezért be kell valljam, a film kissé…
Tűzgyűrű (2013) kritika
2013.07.26. 16:14
Az utóbbi évek bebizonyították, hogy a mozik nézőközönsége igényt tart az olyan filmekre, amelyekben a világ valamilyen módon elpusztul. Idénre is jutott egy ilyen produkció, amely a Tűzgyűrű c. kapta, rendezője pedig Guillermo del Toro, akinek leghíresebb munkái talán a Hellboy…
Eredet (2010) kritika
2013.07.11. 21:14
Christopher Nolan az ezredforduló környékén robbant be a köztudatba, amikor 2000-ben megrendezte Memento című filmjét. Bár már korábban is voltak kisebb-nagyobb próbálkozásai, de mégis ez volt az a filmje, amellyel kivívta magának az egyik "legjobb modern filmrendező" elismerést.…
Movie Barlang Extra: Grand Theft Auto San Andreas teszt
2013.07.10. 17:33
A Grand Theft Auto név garancia a remekbe szabott játékra. Ez a dolgok rendje. Bevallom, elfogult vagyok, hiszen mégicsak a kedvenc játéksorozatomról beszélek. De hideg fejjel is azt mondom: a Rockstar Games, és a Rockstar North produkciója a Grand Theft Auto: San Andreas minden idők…
Z világháború (2013) kritika
2013.07.07. 17:47
A vámpírok, vérfarkasok és zombik értelmezésével igencsak nagy gondjai vannak a mostani generációnak. Nyoma sincs Lugosi Béla rettegett Drakula grófjának, vagy Romero késő éjszaka támadó vérengző élőholtjainak, ugyanis manapság egyenesen menő, hogyha valaki efféle…
Utolsó kommentek