Michael Bay a Transformers-trilógia után 2013-ban egy igaz történet megfilmesítésével rukkolt elő, amely a Pain & Gain nevet kapta. A filmtől egyáltalán nem vártam sokat, hiszen úgy tekintettem rá, mint egy egyszerű nyári mozira, éppen ezért be kell valljam, a film kissé fölülmúlta várakozásaimat. Bay ezúttal egy nagyon beteg poénokkal operáló, és meglehetősen érdekfeszítő akcióvígjátékot tett le az asztalra.

Daniel Lugo (Mark Wahlberg) egy Miamiban lévő konditerem vezetője. Mivel a fickó nem túl okos, ezért testének kidolgozottságával próbálja meg ellensúlyozni edukáltságának hiányát, miközben folyamatosan irigykedik állandó vendégére, Victor Kershaw-ra (Tony Shalhoub), akinek mindene megvan, amit csak ember kívánhat, éppen ezért Daniel úgy dönt, hogy egy aljas trükkel lenyúlja kuncsaftjának egész vagyonát. Két testépítő haverjával, Paul Doyle-al (Dwayne Johnson) és Adrien Doorbal-al (Anthony Mackie) megszervez egy emberrablást, majd arra kényszeríti Victort, hogy írja alá azt a nyilatkozatot, amelyben átruházza összes ingóságát a három bűnözőre. Miután ez sikerült, megpróbálnak végezni a szerencsétlenül járt Victorral, ám a gyilkosság nem sikerül, a szerencsés túlélő pedig elhatározza, hogy bosszút áll a három gazfickón...

A film legnagyobb előnye, hogy képes fenntartani az érdeklődést a teljes játékidő alatt. Nem fogunk rajta unatkozni, hanem garantáltan jól szórakozunk majd a bő két óra alatt. A történet feszes, a poénok nagyon elborultak, az erőszak pedig olyan abszurd és röhejes formában van jelen, amitől még Tarantino is elpirulna.

Persze a film nem több egy átlagos blockbusternél, hiszen a megtekintés után nem sokáig fogunk emlékezni rá, és valószínűleg nem érzünk majd kísértést az újabb megnézésre. A színészi játékok teljesen átlagosak, nagyrész B-kategóriás tagokból állt a stáb. Mark Wahlberget továbbra sem tartom kifejezetten jó színésznek, Dwayne Johnson pedig azt csinálja, amit (valószínűleg) a való életben is: egy kigyúrt, és meglehetősen egyszerű személyiségű verőlegényt alakít. Anthony Mackie olyan gyenge, mint a harmat, és Tony Shalhoubra sem lehet azt mondani, hogy kifejezetten jó lett volna, amit csinált.

Szóval semmi komolyat nem kell várni a filmtől, hiszen egy meglehetősen buta és átlagos alkotásról van szó, ám nem tagadhatjuk, hogy képes szórakoztatni, és a poénok is meglehetősen jóra sikeredtek. Egy megnézést megér, de többet nem kell tőle várni. 6/10. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.