2012-ben indult útjának a Mark Webb-féle "új" Pókember trilógia. A hálószövő hős korábban már megélt egy szériát 2002 és 2007 között, amikor Sam Raimi vette kezelésbe New York kék-piros ruhás hősének történetét, ám Raimi verzióját sokan kritizálták amiatt, hogy nem követi eléggé a képregények vonulatát, ráadásul 2007-ben egy igencsak gyengére sikerült harmadik résszel zárta a sztorit. Nyilvánvaló volt, hogy előbb vagy utóbb visszatér még a filmvászonra Pókember, és így született meg a 2012-es Csodálatos Pókember c. alkotás.

A két évvel ezelőtti filmet pedig egész egyszerűen imádtam. Ennek több oka is volt: Peter Parkert átalakították egy valódi, tökös főhőssé, a történet valahogy sokkal dinamikusabb, és magával ragadóbb volt, és úgy amblokk, a film sokkal inkább a képregényeket vette alapul, mint elődjei. Nagyon vártam tehát a második részt, amely jött is menetrend szerűen, és szinte totemet állított a "sokat markol, de keveset fog" közmondásnak.

Nem tagadom, hogy nagyon vártam az idei Noé c. filmet. Elsősorban talán azért, mert a rendezője az a Darren Aronofsky, aki amellett, hogy megrendezte minden idők egyik legjobb filmjét, a Rekviem egy álomért, olyan alkotásokat is produkált, mint a Pankrátor, vagy a pár évvel korábbi Oscar-jelölt Fekete hattyú. Ugyanakkor a bibliai témájú filmek nem tartoznak a kedvenceim közé, valahogy nem igazán tud lekötni a Szentírás mozgóképre vétele, ám ez nem lehetett elegendő ok arra, hogy eltántorítson az idei tavasz egyik legnagyobb kasszasikerétől.

Ridley Scott jópár nagy filmet rendezett már, és bizonyította, hogy több műfajban is kiválóan meg tudja állni a helyét. Az 1979-es, karrierjét beindító Alien: nyolcadik utas a halál c. filmje után egy másik sci-fi remekművet is letett az asztalra a Szárnyas fejvadász képében. Ezek után a történelem felé fordult az 1492: A Paradicsom meghódítása, és a Gladiátor c. filmjeivel. A 2000-es évek elején pedig rövid időre a háborús filmek felé kanyarodott, és megrendezte egészen kiváló filmjét, a Sólyom végveszélybent.

Steven Spielberg azok közé a hollywood-i rendezők közé tartozik, akik elhíresültek egy bizonyos stílusról, majd karrierjük csúcspontján felrúgták azt, és egy szögesen ellentétes műfajban is naggyá váltak. Spielberg, aki a 70-es és 80-as években a szórakoztató mozifilmek császára volt (Cápa, E.T, Párbaj, részben Vissza a Jövőbe) a 90-es évek elején találta magát elég érettnek ahhoz, hogy feldolgozza a 20. század cseppet sem dícséretes eseményeit, rögtön mind közül a legvéresebbet, és legszégyellnivalóbbat, a Holokausztot. Sok évig készült a Schindler listájára, hogy végül 1993-ban befejezze azt, ezzel elérve karrierje egyértelmű tetőpontját.

A II. világháború, és az azt megelőző események a történelem azon részét alkotják, amelyeket valószínűleg mindenki ismer. Az emberiség történelmének legpusztítóbb konfliktusáért pedig általában egy embert tesznek felelőssé: Adolf Hitlert, aki a háborús bűnök nagy részét is elkövette. A történelem egyik leghírhedtebb, és legismertebb alakjáról van szó, akinek élete köré számos legenda szövődött, csakúgy mint az általa kiépített német Harmadik Birodalom köré. Christian Duguay 2003-as életrajzi filmje sokkal inkább a kezdetekre fókuszál, és bemutatja, hogyan juthatott el a kezdetben festőművésznek tanuló osztrák származású férfi a világ politikájának nagyszínpadára.

Terrence Malick 1998-as háborús filmjének egy nagy balszerencséje van - egy évben jelent meg Spielberg Ryan közlegény megmentésével, és az azt övező hírverés következtében sokan elfeledkeztek Az őrület határán-ról. Azonban mindenképpen érdemes szót ejteni Malick filmjéről, ugyanis teljesen más szemszögből mutatja be a II. világháborút: míg a Ryan közlegény az epikus hangvételű csatákra, és tonnaszámra ellőtt lőszerre van kihegyezve, addig mostani filmünk a filozofikus oldaláról szemléli a nagy világégést.

Steven Spielberg 1998-as Ryan közlegény megmentése c. filmje talán minden idők leghíresebb és egyben legtöbbet vitatott háborús filmje is. Kétség sem fér hozzá, hogy egy filmtörténeti mérföldkőről van szó, amely a későbbiekben viszonyítási alapot szolgáltatott a többi ilyen témájú filmnek, és részben a Ryan közlegény hatására készült el a valaha volt egyik legdrágábban elkészített filmsorozat, Az Elit Alakulat is, szintén Spielberg közreműködésével. Nagyon nehéz egy ekkora pátosszal körüllengett filmről rosszat írni, hiszen tudom, hogy sokak kedvence, de az igazság az, hogy véleményem szerint egy kissé túlértékelik ezt a művet.

Egy ideje David O. Russell filmjei biztosan számíthatnak minimum egy Oscar jelölésre, a 2013 végén megjelent Amerikai botrány viszont mindjárt 10 jelölést is kapott, a legtöbbet a Gravitáció mellett. A harcos, és a Napos oldal c. filmekkel büszkélkedhető Russell ezúttal (csakúgy mint tavaly Ben Affleck az Argo-akcióval) egy valós történetet dolgozott fel, méghozzá egy 1970-es évekbeli FBI hadműveletet, amelynek célja néhány nagypályás new jersey-i csaló leleplezése volt.

2013 végére Martin Scorsese legújabb filmje is beérkezett, amely minden kétséget kizáróan tarolt a mozipénztáraknál. A Wall Street farkasa, tetszik vagy sem, az elmúlt év egyik legkiemelkedőbb alkotása, bár erősen vitatható, hogy miért. A film azzal foglalkozik, amellyel korábban a Sebhelyearcú, vagy az Amerikai Pszichó - a felső tízezer kokainnal és hedonista partikkal felfűtött életmódjával. 

Az idei Oscar egyik legnagyobb esélyesének tartott filmet, a 12 év rabszolgaságot fogom most elemezni. A rendkívül tehetséges és elismert rendező Steve McQueen 2013-as filmje Solomon Northup azonos című könyve alapján készült, és a cím mindent elárul róla: amerika történelmének egyik legnagyobb szégyenét, a 19. sz-i rabszolgatartást és rabszolgakereskedelmet mutatja be, rendkívül lehangoló, ám teljesen hiteles módon.