Christopher Nolan az ezredforduló környékén robbant be a köztudatba, amikor 2000-ben megrendezte Memento című filmjét. Bár már korábban is voltak kisebb-nagyobb próbálkozásai, de mégis ez volt az a filmje, amellyel kivívta magának az egyik "legjobb modern filmrendező" elismerést. A Memento ugyanis a szokványostól teljesen eltérő történetvezetéssel, és elgondolkodtató előadásmóddal rendelkezett, amely később Nolan egyik védjegyévé is vált. Az évről-évre egyre sikeresebb rendezőt csak úgy bombázták a stúdiók - például ő rendezhette meg a Batman-trilógiát is. Ám miután a Sötét Lovaggal az IMDB minden idők 250 legjobb filmje listáján a 9. később a 6. helyre katapultált, felfüggesztette egy időre a projektet, és kiadott egy teljesen más filmet Eredet címmel.

A vége az lett, hogy az előbb már említett szavazáson az Eredet a 14. helyig jutott, ezzel kibulizva magának a filmtörténeti mérföldkő elnevezést. A rendező ugyanis úgy gondolta nem árt, ha egy kicsit elrugaszkodik a valóságtól, és a titokzatos, és felderítetlen álomvilágba kalauzol el minket. Nolan egy jól bejáratott stábbal dolgozott a filmjén - a Batman filmek több színésze is helyet kapott a szereplők között, de felkért újabb arcokat is, amelyek annyira beváltak, hogy a tavalyi Sötét Lovag - Felemelkedésben szinte mindegyikük szerepelt. Nagyon nehéz lesz írni az Eredetről, hiszen ez a film nem a szokványos környezetünkben játszódik, hanem szó szerint egy másik dimenzióban, meglehetősen bonyolult és sajátos szabályokkal, amelyekkel a néző valószínűleg először találkozik életében, ha megtekinti ezt a remekművet.

A cégek és nagyvállalatok alkotta 21. századi világban a nagy mágnások egyre inkább igyekeznek saját érdekeiket érvényesíteni a másikat háttérbe szorítva. Mivel az üzleti életben a megélhetéshez kiváló stratégia szükségeltetik, ezért nem árt, ha tudjuk, hogy mire készül ellenfelünk. Ezt pedig csak akkor tudhatjuk meg, ha beférkőzünk a zárt ajtók mögé, és elméjének olyan rejtett zugait ismerjük meg, amelyeknek létezését legfőképpen el akartak titkolni. A hivatásos elmebúvárokat extractoroknak hívják, akik arra specializálódtak, hogy bemásszanak egy másik ember fejébe, és onnan fontos információkat csempésszenek ki, lehetőleg észrevétlenül.

Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) a világ legjobban képzett extractora. Senki sem mondhatja el magáról, hogy jobban ismeri az emberi elme tudatalatti szintjeit, mint ő. Cobb jólmenő munkával bír: jó pénzért mások agyából hasznos infókat szed ki állandó csapatának segítségével. Ám belülről mégis szenved, hiszen két gyermekét hosszú idő óta nem látta, ennek pedig az a legfőbb oka, hogy belső démonjaival nem tudott megbékélni. Egy sikertelen akció után egy tehetős cégtulajdonos, Saito (Ken Watanabe) fontos, ám annál szokatlanabb feladattal bízza meg Cobb-ot: hatoljon be a konkurens iparos Robert Fischer (Cillian Murphy) tudatalattiába, és ültessen el ott egy olyan gondolatot, amely elősegítheti a szóban forgó személy cégének összeomlását, valamint Saito könnyed sikerét. Az incepció, vagyis a gondolat becsempészése egy másik ember fejébe elméletben lehetséges, ám a megvalósítás iszonyú nehéz és körülményes.

Az akció profi tervezést igényel. A vezetője természetesen a lelki válsággal küzdő Cobb lesz, fő segédje pedig Arthur (Joseph Gordon-Levitt). Mivel az álom berendezése komoly tervezőmunkát igényel, ezért ezzel egy fiatal egyetemistát, Ariadne-t (Ellen Page) bízza meg, akinek feladata az lesz, hogy egy több szinten átmenő, komplex álomvilágot építsen, amelynek ő ismeri minden zugát, ám a többiek számára teljesen ismeretlennek kell lennie. Velük tart még Eames (Tom Hardy), aki kitűnően kezeli a fegyvereket, és a nagyszerű méregkeverő Yusuf (Dileep Rao) is a csapat tagja lesz, akinek az a feladat jut, hogy egy nagyon erős altató segítségével tartós álomba ringassa a behatolókat. Miután mindent pontosan megterveztek, az akció kezdetét veszi egy repülőgép fedélzetén, ahonnan olyan világba csöppennek, amely több veszélyt tartogat számukra, mint azt előre gondolták...

Ez egy tipikusan olyan film, amelyet első megnézésre gyakorlatilag biztos hogy senki nem fog teljesen megérteni, ám a megnézése után napokig gondolkozni fog a látottakon, és elhatározza, hogy újra megnézi. Joggal merülhet fel a gyanú, hogy ezt már láttuk valahol - az 1999-es Mátrix is ezen az alapelven működött. Ám a most vizsgált film mégis rendelkezik annyi eredetiséggel (hehe), hogy csakúgy, mint a Mátrix, ez is magába szippantson már a felvezető után. Egy teljesen másik világ fog a szemünk elé tárulni, amely külsejében ugyan hasonlít a mienkre, de ez a látszatban kimerül. Az álmaink saját törvényekkel bírnak - és aki nem tudja ezeket uralni, az könnyen csúnyán végezheti.

Ezen a különös helyen nincsnek fizikai állandók, nem érvényesek a matematika és a józan ész szabályai. Városokat rendezhetünk át, más emberré alakulhatunk, saját világokat építhetünk fel - ám sajnos könnyen a saját álmaink fogságába is eshetünk, ahogyan az Cobb feleségével, Mal-lal (Marion Cotillard) történt. Egy idő után elmosódik a képzelet és a valóság közti határvonal, ebbe pedig rövid távon bele lehet őrülni.

Miközben álmodunk, és ezt magunkon is megfigyelhettük, a teret és az időt másként érzékeljük. Egyszercsak valamikor valahol találjuk magunkat, és ugyanezzel a hirtelenséggel el is tűnünk onnan az ébredés pillanatában. Ezen alapul majd az incepció is - hőseinknek 10 órája van arra, hogy a Sydney-Los Angeles repülőjáraton megvalósítsák ezt a bonyolult műveletet. Ez az álom első szintjén egy hetet, lefelé haladva egy hónapot, egy évet stb. jelent. Ha álmunkban elalszunk, akkor egy alsóbb szintre zuhanunk, ám ha túl sokat lépcsőzünk lefelé, akkor előfordulhat, hogy egy örökkévalóságig ott ragadunk. Cobb csapatát viszont mindenhol szorítani fogja az idő, ezért egyfajta versenyfutás fog majd zajlani a film második felében.

Nagyon jó ötletnek tartom azt a módszert, ahogy a film a teret érzékelteti. Ha elalszunk egy furgonban, és álmunkban egy másik helyre kerülünk, majd a furgon karambolozik, akkor az álombéli világunkban földrengés, vagy egyéb katasztrófa történik. Ha zuhanni kezd a testünk, akkor álmunkban súlytalanná válunk, stb. Természetesen az Eredetből nem hiányozhatott az akció sem, ezt pedig úgy oldották meg, hogy az álomvilágban ún. projekciók fognak a behatolókra támadni, akik azért vannak, hogy megvédjék Fischer tudatalattiját.

Oldalakon keresztül magyarázhatnám a tudatalatti elmeállapot Nolan-féle működését, ám sajnos ez egy kimeríthetetlen téma, így rátérnék a színészi alakításokra, amelyek a rendezőhöz mérten nagyszerűek lettek. Ez nem egy DiCaprio show, hiszen ő is csak egy lesz a sok elmebúvár közül. Vele egyenrangú fél a többi színész is, akik nem próbálnak meg Joker-féle magánparádét művelni, inkább közösen alkottak egy kerek egészet.

A zenét Hans Zimmer szerezte, aki remek kompozíciót csinált a filmhez. Ez olyan fajta filmzene, amelyről észre sem vesszük, hogy van, annyira eggyé válik a jelenetekkel, ám ha nem lenne, akkor a film komolyan veszített volna értékéből.

A film eleje, elismerem, nagyon zűrzavaros, és valószínűleg aki először nézi, az semmit sem fog érteni az első húsz percből. Ám később mindenre magyarázatot kapunk, és többé kevésbé mi is részesei leszünk ennek az egyedi világnak. Érdemes többször megnézni az Eredetet, hiszen minden egyes megnézésnél újabb építőkockák kerülhetnek a helyére, újabb apróságokra lehetünk figyelmesek, és újabb kérdéseken kezdhetünk el töprengeni, amellett, hogy rengetegre választ kaphatunk. Kötelező mű az Eredet, mindenkinek, aki elég érettnek érzi magát egy ilyen komplex és összetett film megtekintéséhez. Még logikai bakik sem lehetnek benne, hiszen az álmainkban nem működik a logika. Azt hiszem megadhatom rá a 10/10-et.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.