Noé (2014) kritika

2014.05.01. 19:54

Nem tagadom, hogy nagyon vártam az idei Noé c. filmet. Elsősorban talán azért, mert a rendezője az a Darren Aronofsky, aki amellett, hogy megrendezte minden idők egyik legjobb filmjét, a Rekviem egy álomért, olyan alkotásokat is produkált, mint a Pankrátor, vagy a pár évvel korábbi Oscar-jelölt Fekete hattyú. Ugyanakkor a bibliai témájú filmek nem tartoznak a kedvenceim közé, valahogy nem igazán tud lekötni a Szentírás mozgóképre vétele, ám ez nem lehetett elegendő ok arra, hogy eltántorítson az idei tavasz egyik legnagyobb kasszasikerétől.

Már a címből is nagyjából sejteni lehet a film cselekményét. Az emberiség elérte a romlás tetőpontját, Isten pedig úgy dönt, hogy elpusztítja azt. Bár az elpusztítás mégsem jó szó, inkább meg akarja tisztítani a Földet úgy, hogy csak a bűntelen állatokat, és a Séth vérvonaláról származó Noét (Russel Crowe) és családját hagyja életben. Noé álmában megkapja a feladatát: bárkát kell építenie, amivel ki tudja menekíteni az állatpárokat és rokonait a közelgő özönvíz pusztítása elől.

Noé bárkájának történetét valószínűleg mindenki kívülről fújja, hiszen az egyik legismertebb Bibliai témáról szól, ám ennyire nagyszabású filmes adaptálása még nem igazán készült. Aronofsky mester kiválóan nyúlt a témához: megragadta a történet lényegét, ám megfűszerezte azt fantasy elemekkel (merthát ugye el kell valahogy adni a modern közönségnek) viszont a háttérben jó néhány magvas gondolatot is sikerült elültetnie. Nem egyszerűen emészthető a Noé, és biztos, hogy már a film nézése alatt ránk fog telepedni a teljes játékidő alatt uralkodó sötét, nyomasztó hangulat.

Az emberi gonoszság és romlás szó szerint bibliai méreteket ölt. Az emberek gátlás nélkül taposnak majd egymáson, csakhogy fölférjenek a bárkára, ezzel nagyon jól példázva, hogyan viselkedik a tömeg pánikhelyzetben. A züllés elől még Noé sem kivétel, és ezzel ő is tisztéban van. Az emberi faj a teremtésénél fogva gyarló, a főhős feladata pedig az álltavilág kimenekítése, nem pedig a saját életének mentése.

A film látványára igazán nem lehet panasz, mivel a CGI nagyszerűen fog szuperálni. A tájak és az özönvíz bemutatása kiválóan visszaadja a Biblia helyszíneit, az időjárás pedig szinte végig komor lesz, ahogy az a film hangulatához illik. Külön kiemelném Clint Mansell zenei aláfestését, nem véletlenül napjaink egyik legtehetségesebb zeneszerzője.

Színészi alakítások terén is egyenletes jó színvonalat kapunk. A főszerepben Russel Crowe kitűnően ráérzett a szerepére, mellette pedig a legnagyobb név Jennifer Conelly, akire ugyanez elmondható. A fiatal színészek, mint például Douglas Booth vagy Emma Watson már egy fokkal gyengébben játszanak, bár egyálatlán nem vészesen. Főgonosz szerepében Ray Winstone-t láthatjuk, és pluszban itt lesz még a kisebb szerephez jutó színészlegenda, Anthony Hopkins is.

Összességébe véve nem egy egyszerű film a Noé. Tipikusan az a fajta, amelyen sokat lehet gondolkozni, megértése pedig magas fokú érettséget igényel. A film nagy hibája az, hogy nagyon vontatott és lassú folyású - ez még a legtürelmesebb nézőknek is szemet szúrhat. Ám ezen kívül komoly hibát nem tudnék említeni, amért sokaknak nem tetszhet, az a rendkívül elvont témaválasztás. Aronofsky hozta a kötelezőt, de a Noé nem lesz mindenki kedvence az előbb említett okok miatt, ennek ellenére egy megnézést mindenképpen megérdemel. A pontszáma: 7/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://moviebarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr516102492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krferi 2014.05.02. 16:10:12

te hány éves vagy?

MasterMason 2014.05.03. 11:22:07

Tele van a film logikai bukfencekkel és embergyűlölettel, akárcsak a biblia.

Az egymásra vadászó, egymást elevenen megzabáló állatok bezony isten jó teremtményei, ellenben az emberrel, aki gonosz rossz és persze mind megérdemli a halált.

Embergyűlölet. Mérhetetlen embergyűlölet.
süti beállítások módosítása