A képregények szerves részét képezik a mostani popkultúrának. Ki ne hallott volna az igazságért küzdő, önfeláldozó és bátor, díszes maskarájú férfiakról és nőkről, akik mind-mind valamiféle misztikummal rendelkeznek. Batman ezen szuperhősök között szó szerint a "fekete bárány". A denevérember mogorva, zárkózott jellemű, sötét hős, akit nem sok választ el azoktól a bűnözőktől, akiket üldöz. Szuperereje nincsen, a való életben ő Bruce Wayne, a milliárdos playboy, aki szülei elvesztése után bosszút esküdött, és elhatározta, hogy szembeszáll a városát, Gotham City-t megfertőző bűnözéssel. Ennek érdekében pedig mentális és fizikális rátermettségét, valamint a temérdek vagyonát használja fel, amelyből számos technikai vívmányt tud megvásárolni, amik segítenek neki titkos tevékenységében. Batman nem volt mindig annyira komor mint amilyennek a legújabb generáció megismerte. Kezdetben ő is egy bohókás, jelmezes igazságosztó volt, aki bátran ütlegelte a gonoszokat, és két pofon között elsütött egy-egy szellemes poént a nézők kedvéért.

Az 1980-as évek végén azonban valami megváltozott. Frank Miller olyan Batman-képregényeket jelentetett meg, mint a Sötét Lovag visszatér, és a Batman: Az első év, amelyek az addig gyerekes szuperhőst egy teljesen más perspektívából közelítették meg. Az új Batman már egy lelkileg meggyötört, világ elől elzárkózó ember volt, aki már majdnem ugyanolyan őrültnek számított, mint az általa üldözött pszichopata bűnözők. Ezek a sötét hangvételű művek azt eredményezték, hogy a gyerekek elpártoltak az olvasásuktól, és helyüket a felnőtt, 30-40 év körüli korosztály vette át. Alan Moore is foglalkozott a témával, bár ő inkább Batman ősellenségét, a Jokert reformálta meg az 1988-ban megjelent Gyilkos tréfa c. zseniális képregényével. Joker eredettörténete legalább annyi keserűséget hordoz magában, mint a denevéremberé, ezzel is rávilágítva arra, hogy a hős és az antihős között csupán hajszálnyi különbség fedezhető fel. A 80-as évek végén kirobbanó "batmania" azt eredményezte, hogy Hollywood komolyan elkezdett gondolkodni egy új, "komolyabb" Batman film megalkotásán. Persze kérdés kérdést követett, főként azt illetően, hogy ki legyen a rendező, a főszereplő, mekkora legyen a költségvetés stb. Végül a rendezői széket az akkor még kezdő (ma már az egyik legnagyobb) filmrendezőnek, Tim Burton-nek adták. Sokan húzták a szájuk szélét amiatt, hogy az egyik legnagyobb szuperhőslegenda történetét egy zöldfülű fogja megcsinálni, pláne úgy, hogy a főszerepre a komédiás színészt, Michael Keaton-t kérte fel. A döntés azonban végleges volt, így elkezdődhettek a munkálatok. Az eredmény pedig 1989-ben került a mozikba.

A mai nap gyerekkorom egyik nagy kedvencéről, a Vissza a Jövőbéről lesz szó, pontosabban az 1985 és 1990 között megjelent Vissza a Jövőbe trilógiáról. Elég nehéz most így összeszednem a gondolataimat, hiszen amit most bemutatni készülök az egy filmtörténeti remekmű, egy mestermunka, egy hibátlan alkotás Robert Zemeckis és Steven Spielberg keze által. Az előbb említett két rendező nem akárki, előbbinek köszönhetjük a rendkívül megindító Forrest Gumpot, amely 9 évvel a mostani alany után készült, Spielberg pedig olyan filmeket rendezett, mint a Párbaj, az E.T, a Jurassic Park, a Harmadik típusú találkozások, a Schindler listája, a Ryan közlegény megmentése, és még sorolhatnám a mester nagy alkotásait, de inkább ne nagyon térjünk el a tárgytól.

Most három olyan filmes legendáról fogok írni, amely gyökerestül változtatta meg anno a sci-fi műfaját. Három olyan filmről, amelyen generációk nőttek fel, és amelyeket végtelenszer meg tudok nézni anélkül, hogy megunnám. Három olyan filmről, amelyekre a legjobb jelző a tökéletes lehet. Három olyan filmről, amely egy másik világot tárt a szemünk elé, megannyi fantáziával és zseniális ötlettel tarkítva. Ez a Csillagok Háborúja. George Lucas 1977-ben útjára indított egy olyan filmes eposzt, amely aztán az egész tudományos-fantasztikus műfajt átfogta, és már nem lehet anélkül ilyen jellegű fimet készíteni, hogy valamilyen szinten ne hasonlítanánk a Star Wars-hoz. Gondolom sokaknak a gyerekkorát jelenti ez a filmtrilógia, és akik attól félnek, hogy rosszat írok akármelyik filmről, azok megnyugodhatnak: csak dícsérni szándékozom a remekműveket.

George Lucas, mielőtt úgy döntött, hogy megrendezi az első (azóta negyedik) részt, sok helyről merített. Egyrészt tanulmányozta a 20. század kegyetlen diktatúráit, kezdve a nácizmussal és a kommunizmussal, s mindezeket a gonosz Birodalom személyében ültette bele a filmjébe. Másrészt merített a klasszikus western filmekből, mint például a Jó, a rossz, és a csúf, vagy a Volt egyszer egy vadnyugat, csak hogy az örökzöldeket említsem. Ezenkívül a Star Wars nagyon erős, kalandfilmekre jellemző történetvezetést tartalmaz állandó főszereplőkkel, akiket rendkívülien szerethetőre formáltak. Persze mint minden valamire való sci-fi-be, kellettek űrhajók is, ezeket anno makettekkel oldották meg. Mindezekből a tényezőkből jött létre a Csillagok Háborúja mítosz.

Réges-régen, egy messzi messzi galaxisban...

A mai rendhagyó kritikámban nem egy filmről, hanem egy trilógiáról fogok írni, ez pedig nem más, mint minden idők legnagyobb sci-fi klasszikusának, a Csillagok Háborújának felújított változata. Mindenki tudja a sztorit, de aki esetleg nem lenne tisztában vele, annak elmondanám: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy George Lucas nevű úriember, aki úgy döntött, hogy rendez egy filmet. De mi is legyen ebben a filmben? Legyenek benne űrhajók, űrcsaták, idegen bolygók, lézerpisztolyok, lézerkardok, fehér páncélos katonák, és gonosz, sötét nagyúr, aki elnyomja a galaxis népét. Ennyi elég volt ahhoz, hogy 1977-ben megszülessen a Star Wars (magyar fordításban Csillagok Háborúja), amely talán a filmtörténelem egyik legjelentősebb mérföldkövévé vált. A kezdő epizód után azonnal jött a két, talán még zseniálisabbnak mondható alkotás, amely a Birodalom visszavág, és A Jedi visszatér neveket kapta. Ezután viszont hosszú-hosszú csend következett, és mindenki azt hitte, hogy vége van.

15 év múlva azonban bombaként robbant a hír, hogy mégsincs vége, hiszen Lucas új Csillagok Háborúja trilógiát fog készíteni. Hatalmas szenzáció volt ez a 90-es évek végén, és már mindenki számolta a napokat az új rész megjelenéséig. Volt aki már napokkal előtte letáborozott a mozi elé, hogy elsőként tekinthesse meg a legújabb, Baljós Árnyak című részt. Senkiben, még csak egy pillanatra sem merült fel, hogy csalódhat a Star Wars márkanévben, és George Lucas zsenialitásában. Már a nyitó hétvégén elképesztő mennyiségű dollárt hozott az alkotás, ám a statisztika azt már nem mutatta ki, hogy a legtöbb Star Wars rajongó igencsak lefelé görbülő szájjal hagyta el a mozitermet. Viszont ennek ellenére is azt mondom, hogy a Baljós Árnyak nem feltétlenül olyan rossz film, mint amilyennek sokat titulálták. Nézzük hát mit rejt a produkció.

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban....

1994 véleményem szerint a filmkészítés eddigi legjobb éve volt. Gondoljunk csak bele, hogy milyen művek jelentek meg abban az évben: Remény rabjai, Ponyvaregény, Forrest Gump, a Holló, ezek mind-mind kultuszfilmek lettek. És ekkor jelent meg mostani alanyunk is, az akkoriban fénykorát élő Jim Carrey nevével fémjelzett A maszk c. film, amelyet most elemezni készülök.

Ben Affleck rendezői munkássága talán a 2013-as Oscar-díjátadón érte el a tetőpontját, ahol az Argo-akció c. filmjéért megkapta a Legjobb-filmnek járó díjat. Ám ahhoz, hogy idáig eljusson, rengeteget kellett tenni, és elég hosszú út vezetett el az aranyszobrocskáig. Az Argo megnézése után olvasgattam a neten, és egészen véletlenül rábukkantam Affleck eggyel ezelőtti, kevésbé közismert produkciójára, a 2010-es Tolvajok városára.

Mostanában rendre újranézem az elmúlt évek legjobban dícsért filmjeit, mivel sajnos elég sok kimaradt az általam megtekintett filmek repertoárjából, és ezt igyekszek bepótolni. Előbb-utóbb a Tolvajok városa is sorra került, amelyet a hazai média olyannyira figyelmen kívül hagyott, hogy egészen mostanáig kellett várnom ahhoz, hogy egyáltalán a létezéséről értesüljek. Persze azonnal megnéztem, és nem gondoltam volna, hogy egy ennyire jó élménnyel fogok gazdagodni.

A tömeg felmorajlik, a ketrecben öklök mérnek súlyos csapást az izzadt testekre újra, meg újra, miközben sokszor a vér is kicsordul. Az MMA, vagyis a kevert harcművészet az egyik legbrutálisabb sport a világon - a harcosok bármilyen módon a földre kényszeríthetik a másikat. Ennek a sportágnak főként amerikában van kultúrája, ám már hazánkban is egyre többen követik nyomon az UFC, vagyis az MMA bajnokság történéseit. Valószínűleg Gavin O'Connort is eziránt a sport iránti rajongása inspirálta arra, hogy megrendezze minden idők egyik legjobb sportfilmjét, a 2011-es Warrior - A végső menetet.

A sportfilmeken belül a filmrendezők leginkább az ökölvívást szeretik vászonra vinni, bár még magam sem tudom, hogy miért. A legkiválóbb ilyen témájú filmek, mint például a Millió dolláros bébi, a Dühöngő bika, a Rocky széria, és a Warrior - A végső menet is ezzel a cseppet sem nőies témával foglalkoznak, emellett Aronofsky Pankrátora is a küzdősportok világát mutatja be. 2010-ben David O. Russell is emellett tette le a voksát, méghozzá egy igaz történetet kívánt megrendezni A harcos címmel.

"Nem attól félünk, hogy nem illeszkedünk be. Attól félünk, hogy mérhetetlenül erősek vagyunk. A fény az és nem a sötétség, ami megrémít. A játéka oly keveset számít a világnak, de semmi sem ér többet, mint mikor mások biztonságban érzik magukat ön mellett. Úgy kell ragyognunk, mint a gyerekeknek és nem csak keveseknek, de mindnek, és ha hagyjuk ragyogni ezt a fényt, tudattalanul másoknak is megadjuk a jogot ugyanerre, ahogy lerázzuk a saját félelmünket. A jelenlétünkkel szabadítunk fel másokat."

Most Mary Harron 2000-ben megjelent, erősen vitatott filmjéről, az Amerikai Pszichóról lesz szó. Nem csak azért jelentős ez az alkotás, mert az egyik legjobb sorozatgyilkosos mozi lett, hanem mert ez volt a színészlegenda, Christian Bale-nek az első komoly alakítása. Az alap Bret Easton Ellis 1991-ben kiadott azonos című regénye volt, amelyet sok helyen betiltottak kendőzetlen brutalitása, és rendkívül nyers és felkavaró előadása miatt. A könyvet nem ismerem, így nem tudok maximálisan átfogó ismertetőt adni a filmről, így csak arra hivatkozok, amit láttam, illetve amit az internetes véleményekből olvastam.